Ének az örökös esőben

Ott folytatja, ahol abbahagyta?Ott folytatja, ahol abbahagyta?

Ha arra gondol, hogy sikeres szezonon vagyok túl, akkor igen, remélem, hasonló produkcióval rukkolok ki jövőre is – tört elő az optimizmus a szabadságát idehaza töltő, a válogatott mérkőzéseit sérülése miatt elmulasztó Halmosi Péterből. – Ám ha arra kíváncsi, hogy maradok-e a Plymouthban, vagy továbbállok, akkor bármennyire is szeretnék, nem tudok felelni a kérdésre. Van, ami a távozás mellett szól, és van, ami ellene.

Ha ezt részletezné…

Szerződésem további két évre a Plymouthhoz köt, a vezetők már most jelezték, hogy meghosszabbítanák. Ami az esetleges klubváltoztatást illeti: teljesítményem, úgy tűnik, sokak érdeklődését felkeltette, de konkrétumokkal nem szolgálhatok. Illetve dehogynem: érvényes megállapodás birtokában a Plymouth annyit kér értem, amennyit akar, és tudomásom szerint hárommillió fontban jelölte meg a lelépési összeget.

Számoljunk csak: nagyjából 1.1 milliárd forintot akarnak bezsebelni önért. Nem kis összeg.

Nem kis összeg?! Hatalmas! Nem hinném, hogy bárki is áldozna ennyit. Úgyhogy eljött a menedzserem, Filipovics Vladan ideje, most alkudozhat, hogy adjanak olcsóbban…

Mit gondol, valójában mennyit ér?

Pontosan annyit, amennyit kifizetnek értem.

Idegesíti a helyzet?

Igen. A pályafutásomat végigkíséri, hogy azért nem tudok továbblépni, mert aktuális csapatom elöljárói irreálisan magasan szabják meg a vételáramat. Szerénytelenség nélkül mondhatom: olyan idény van mögöttem, amely feljogosít rá, hogy előrébb lépjek. Nem tagadom, szívem szerint lépnék is. Bízom benne, hogy ez egyszer nem lesz ennek anyagi akadálya.

Ha végül maradnia kell, csalódottan vág neki a felkészülésnek?

Ha keserűséget éreznék azért, mert valahol futballoznom kell, azonnal abbahagynám. Különben is: ha valakit úgy megbecsülnek, mint engem Plymouthban, az adjon hálát a sorsnak. Társammal, Tímár Krisztiánnal elismernek bennünket, nincs kérésünk, amelyet ne teljesítenének. Azért nem maradtunk adósak: a szakértők szerint mi nyújtottuk a legjobb teljesítményt, a vezetők úgy tartják, hogy Krisztián volt az év játékosa, míg a szurkolók közül rám szavaztak a legtöbben.

Ön kire voksolt volna?

Krisztiánra! Elképesztő, hogy az elmúlt esztendőben milyen karriert futott be. Itthon favágóként emlegették, Angliában meg érett, taktikailag képzett bekket faragtak belőle. Állítom, Magyarország egyik legjobb védőjévé nőtte ki magát. És már csak azért is kalapot kell emelni előtte, mert hihetetlen vágy dolgozik benne, hogy minél többre vigye. Imádják is a drukkerek, néha még én is beleborzongok, amikor húszezren zengik, hogy „Tímááár, Tímááár, Tímááár…”

Ezután csodálkoznék, ha önt nem éltetné a kórus.

Ó, az én nevemet dalba foglalták. Valahogy így hangzik: „Halmosi Péter, te vagy életünk szerelme, olyanok akarunk lenni, mint te”. Gyönyörűen szól, még ha férfiak éneklik is…

Hja, aki az év gólját rúgja, annak jár a nóta.

Nem mondom, nem volt csúnya, ahogy a legurított labdát a jobbösszekötő helyéről, tizenhárom méterről bal belsővel a rövid sarokba bombáztam, de az igazat megvallva, szereztem már látványosabbat is. Szerintem azért választották meg a legszebbnek, mert a Plymouth csapatát a télen, rájátszást érő pozícióban elhagyó szakvezető, Ian Holloway új csapatának, a Leicesternek lőttem. Én speciel sajnáltam korábbi edzőnket, egyrészt mert sokat köszönhettem neki, másrészt mert – többek között – egy nullás győzelmünk következtében estek ki.

Előttem a statisztika: a szóban forgó találathoz még nyolcat tett hozzá.

Az én számításaim szerint kilencet. Történt ugyanis, hogy az egyik meccsen előbb nekem adták a gólt, majd utólag elvették, mondván, a labda egy hátvéden irányt változtatva került be a kapuba. A nyolc gólpassz viszont biztos, ahogy az is, hogy négy tizenegyest harcoltam ki. Az említett statisztika azt is mutatja, hogy összesen negyvennégy bajnokin jutottam szóhoz – mindössze kettőt hagytam ki –, továbbá szerepeltem négy kupamérkőzésen, így a végére úgy elfáradtam, mint még soha. Megsúgom, kicsit vártam is, hogy befejeződjék a szezon. Rettenetesen kemény volt, szünet nélkül nyomtuk tíz hónapon át. Noha a szakmai stáb ügyelt rá, hogy legyen időnk a pihenésre, gyakran vettem részt olyan edzésen, amelynek végén a hányinger kerülgetett.

Gyanítom, így sem bánta meg, hogy másfél éve Angliába igazolt.

Cseppet sem! Még akkor sem, ha Plymouthban állandóan esik az eső, így gyakorlatilag a lakásom és a stadion között ingázom. Persze focizni jöttem, nem várost nézni, csak a feleségemet és a kislányomat sajnálom, amikor újra és újra leszakad az ég. De hogy a szakmáról beszéljek: leírhatatlan, milyen körülmények jellemzik errefelé a futballt, a Championship pedig erősebb, mint a legtöbb élvonalbeli bajnokság. Nem véletlenül tartják úgy, hogy aki az angol második vonalban stabilan játszik, a világ bármely bajnokságában megállná a helyét.

Ha már Szombathelyen vagyunk: mit szól a Haladás feljutásához?

Olyan boldog vagyok, mint ha a Plymouth került volna egy osztállyal feljebb. Sőt talán még boldogabb…