Majdnem teljes kollekció

Vágólapra másolva!
2008.05.29. 00:41
Címkék

Talán a Jürgen Kohler, Marco van Basten párbaj kimenetelén múlt, hogy Franz Beckenbauernek szakvezetőként nem lett teljes az aranygyűjteménye a világ- és Európa-bajnokságokon. Az 1988-as Eb elődöntőjében a holland zseni a meccs végén járt túl a világ egyik legjobb emberfogójának eszén, így a Császárnak a játékosként szerzett vb- (1974) és Eb-arany (1972) után kapitányként „csak” vb-elsőség (1990) és Eb-bronz (1988) jutott. Kaiser Franz és a Terrier mellett még ketten büszkélkedhetnek játékosként és edzőként nyert Európa-bajnoki éremmel.

Dino Zoff 1968-ban a negyedik válogatott meccsén Európa-bajnok lett Olaszországgal (ki meri ma meghúzni, hogy újonc kapust szerepeltessen Eb-negyeddöntőben, majd rábízza a négyes döntőt? – Ferruccio Valcareggi négy évtizede megtette…), kapitányként pedig 2000-ben ezüstérem jutott neki. Frank Rijkaardnak kicsivel rosszabb a mérlege: a holland válogatottal játékosaként neki is összejött az arany (1988), edzőként viszont – éppen a Zoff-csapattal szemben tizenegyesekkel elbukott elődöntő miatt – meg kellett elégednie a bronzzal.

Humberto Coelhót nem sok választotta el, hogy csatlakozzon az érmesek táborához, kapitányként harmadik volt Portugáliával (2000), futballistaként viszont 1984-ben csak a selejtezők során játszott, a bronzzal záruló tornára nem nevezték.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
6 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
6 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
6 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
7 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik