Ki nevet a végén...?

2008.05.29. 00:41
Címkék

Vége lehet, sőt már vége lehetett volna szombaton Pécsen is. Ehelyett meggyőző győzelemmel bizonyította a MiZo (69–42), hogy hányattatásai ellenére sem tett le az aranyról, és meghosszabbította a női bajnoki finálét. Legalább egy meccsel. Mert szerda este megint ott lebeg majd Damoklész kardja Rátgéber László együttesének feje felett, azaz ha nem nyer, megvédi címét a hazai pályán játszó MKB-Euroleasing Sopron.

Amelynek háza táján hatalmas a készülődés és hatalmas az érdeklődés. A zöld-sárgák vezetői arra törekszenek, hogy minél jobban kihasználják felújított csarnokukban, az MKB Arénában a még fellelhető szabad helyeket, hogy minél kevesebb ember rekedjen kint. Könnyen lehet, hogy megdől a nézőcsúcs a leghűségesebb városban, az viszont valószínűnek látszik már most, hogy a kosarashölgyek aranycsatájának negyedik felvonását többen nézik majd, mint a szomszédos futballpályán hétfőn megrendezett REAC–MTK meccset, amelyen lapunk 2000esre becsülte a közönséget.

A találkozón matematikailag is biztossá tették első helyüket a kék-fehérek, vagyis a héten már avattak egy bajnokot Sopronban: a Soproni Ligáét. Szerda este nyolc körül az Uniqa NB I-ben is elképzelhető ugyanez, persze Pécsen lázasan dolgoznak azon, hogy elrontsák nagy ellenfelük ünnepét annak ellenére is, hogy Iványi Dalma sérült lába egyáltalán nem javul. A másik sérült, a térdével (is) küszködő Vajda Anna viszont a hét elején együtt edzett a többiekkel.

Persze ne legyen kétsége afelől senkinek, hogy játszani fog mindenki, aki csak él és mozog mind a két csapatban. Hiszen ha valaminek, hát a bajnoki címnek még igazán megvan a presztízse gyengülő női kosárlabdázásunkban.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
4 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
5 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
5 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
5 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
5 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
5 órája