Két dudás a csárdánkban

Vágólapra másolva!
2008.05.29. 00:41
Címkék

nokság különleges élmény lesz; hetek óta izgulok miatta, tudom, hogy a hangulata megérint majd – mondta Balogh Gábor, aki 1999-ben a Margitszigeten győzött, mint ahogy a 2001-es millfieldi világbajnokságon is, akkor Horváth Viktor előtt. – Mivel egy hazai világverseny minden körülmények között fontos, nem szerencsés, hogy ilyen messze van még az olimpia. Nem gondolkozom helyezésekben, mind az öt számban olyan kiegyensúlyozott teljesítményt szeretnék nyújtani, mint a tavasszal. Természetesen rengeteget jelent a szurkolók buzdítása, kiélezett helyzetben leszünk, amelybe nem is árt belekóstolni az olimpia előtt. Lövészetben szeretném hozni az idei versenyátlagomat, a vívásomra pedig remélhetőleg a szenvedély helyett a tudatosság lesz a jellemző. A fizikai számok nem aggasztanak, a jó színvonalú lovaspályát is meg kell oldanom.”

A címvédő Horváth Viktor higgadtan kezdte az értékelést.

„Szerintem én vagyok azon kevesek egyike, aki nem foglalkozik azzal, hogy tavaly megnyertem a vébét, ez nem előny, sőt – mondta Horváth Viktor. – Most még nem izgulok, de a lányok versenyén majd magamba szívom a versenyhangulatot. Végre sérülésmentes felkészülésen vagyok túl. Mind az öt számban jól szeretnék teljesíteni, s ha sikerül, be kell férnem az első tízbe. Ott viszont már nem csak rajtam múlik a végső helyezés. Az elrontott madridi Világkupa-selejtezőből sokat tanultam. Ott nem voltam ideális versenyhangulatban, bizonytalankodtam, de legalább tudom, hogyan nem szabad selejtezni. Szerencsére a rossz érzést a párizsi győzelmemmel feledtettem. Jó formában vagyok, mindenre oda kell figyelnem. Még emlékszem a két évvel ezelőtti budakalászi kontinensviadal hangulatára, ott sokat segített a közönség, és tudtam kezelni a felfokozott hangulatot. A létesítmény csodálatos, de én például a guatemalai körülmények között is zavartalanul tudtam versenyezni.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
14 perce

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
44 perce

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
1 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
1 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
1 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
1 órája

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik