Indul a vasi csata

Vágólapra másolva!
2008.05.29. 00:41
Címkék
Szerda este hétkor elkezdődik a történelmi jelentőségű Falco-SZOVA KC-Szombathely– Polaroid-Lami-Véd Körmend férfidöntő. A magyar kosárlabda-bajnokság fináléjában még sohasem találkozott a két vasi gárda.

Harc legyen, ne háború! Ezzel a felütéssel is fel lehetne vezetni a szerdán rajtoló döntőt, amelyen Vas megye két csapata, az alapszakaszgyőztes, ám bajnoki címet még sohasem nyerő Falco és a hetedik helyről csaknem csodával határos módon fináléba jutó, háromszoros aranyérmes Körmend találkozik. A két klub évek óta tartó rivalizálása és a szurkolók korántsem baráti viszonya alapján is óriási küzdelemre, sportcsarnokot szétfeszítő hangorkánra és idegtépő küzdelemre van kilátás, hiszen a tét az aranyérem. Ez a sorozat nemcsak egyszerűen döntő, vérbeli presztízsharc is. A márciusi alapszakaszmeccsen a két szurkolótábor – kis túlzással – többször szidalmazta az ellenfelet, mint ahányszor biztatta sajátjait, míg a pályán már az első félidőben 30 személyi hibát ítéltek a játékvezetők. Borítékolható, hogy nem a döntő találkozóin szövődnek majd új barátságok a sárga-feketék és a piros-feketék között. Talán ezért az újabb – még ha csak verbális – ütközeteket megelőzendő fogalmazott meg sajtóközleményt a két város polgármestere. Az írásban Ipkovich György, Szombathely és Bebes István, Körmend városvezetője közösen kéri a drukkereket, hogy sportszerűen buzdítsák kedvenceiket.

Eközben a két vezetőedző is azt hangsúlyozza, szeretné, ha sportszerű keretek között zajlanának a meccsek, amelyeken nem szabad teret kapnia a gyűlölködésnek.

„Tíz hónap munka gyümölcsét az előttünk álló roppant nehéz tíz napon arathatjuk le – mondta Szrecsko Szekulovics, a Falco trénere. – A két városban másról sem beszélnek az emberek, mint a döntőről. Jó csapat a Körmend, amely mindig a faulthatáron védekezik, így kiemelt szerepe lesz a játékvezetői felfogásnak. Én nem tudok semmiféle Körmend-fóbiáról és a légiósok sem, így most is ugyanúgy készülünk, mint más csapatok ellen. Jó lenne, ha kulturált körülmények között, sporszerű meccseken dőlne el az aranycsata” – tette hozzá a szerb edző.

Krivacsevics Dragoljub, a körmendiek mestere az óriási várakozás ellenére megpróbálja levenni a terhet játékosairól.

„Mint már többször mondtam, célunkat a nyolcba kerüléssel elértük, így a Dombóvár és a Szolnok elleni bravúr már bónusz. Fáradtak, de motiváltak és jókedvűek a fiúk, akiket arra kértem, élvezzék a játékot, és ne görcsöljenek. Remélem, sportszerű döntőt játszunk, és a két szurkolótábor sem foglalkozik majd egymással” – fogalmazott Krivacsevics.

Legfrissebb hírek

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
6 perce

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
36 perce

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
44 perce

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
44 perce

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
45 perce

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
1 órája

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
7 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik