Az idegenbeli parádé aranyat ért

Vágólapra másolva!
2008.05.29. 00:41
Címkék

pott mesteredzői címet, ráadásul az ügyvezető, Domonyai László is foglalkozott ifjú labdarúgókkal, no és az akadémia szakmai vezetője, Tamási Zsolt szintén elismert utánpótlás-szakember.

Nem lehet szó nélkül elmenni a szakmai stáb érdemei mellett. Garami József az élvonal doyenje, 617 élvonalbeli meccsen ült már a kispadon, ami önmagáért beszél. A szakember augusztusban lesz 69 éves, és korát meghazudtolóan energikus egyéniség. Rendszeresen ott van az utánpótlás-együttesek mérkőzésein, tudja, melyik labdarúgónak mi az erénye, számára nem ér véget a munka azzal, hogy a legjobbaknak megtartotta az edzést. Segítőjével, Pölöskei Gáborral immár hat éve dolgozik együtt, és a másik pályaedzővel, Teodoru Vaszilisszal, valamint a kapustréner Kakas Lászlóval ütőképes stábot alkotnak.

Aztán ott van a játékoskeret minősége. Miután a nyáron az alapemberek közül Balogh Béla, Czvitkovics Péter, Németh Krisztián és Hrepka Ádám is távozott, senki sem hitte, hogy az MTK dobogón végezhet. Kevesen gondolták, hogy az akadémiáról érkező Szabó Ádám és Pátkai Máté, a kiesett Váctól szerződtetett Kulcsár Tamás pótolni tudja az eltávozókat, ám mindhárman nagyon jó évet produkáltak. Mint ahogy végig kimagaslóan teljesített a két „öreg”, a kapus Végh Zoltán és a védő Mladen Lambulics is. A 37 esztendős kapuvédő és a 36. évében járó bekk vezéregyéniséggé tudott válni, rutinjuk rengeteget segített a kritikus pillanatokban. Ugyancsak ki kell emelni a 12 találatig jutó karmestert, az első osztályban 104 meccsen már 51 gólt jegyző Kanta Józsefet vagy a szezonban 17-szer eredményes Urbán Gábort: ők talán a többieknél is többet tettek be a közösbe.

Az MTK Budapestnél ebben az esztendőben nem a bajnoki cím megszerzése volt az elsődleges, és jövőre sem a megvédése lesz a legfőbb szempont. Persze szeretnének ismételni, de az újabb aranyérem reményében biztosan nem igazolnak külföldről. Továbbra is bíznak a saját utánpótlásukban.

És ami szintén nem elhanyagolható: utat tudtak mutatni a többi klubnak, igenis lehet építeni a fiatalokra…

Ráadásul a semleges szurkolók számára is szimpatikus, amikor magyar ifjúk tudnak sikeresek lenni.

Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: bajnok az FTC, kupagyőztes a Paks, BL-t nyert a PSG – ilyen volt 2025 májusa

Egyéb egyéni
19 perce

Littler a fölényes győzelme után: Hagytam, hogy a nyilak beszéljenek helyettem

Egyéb egyéni
26 perce

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
45 perce

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
53 perce

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
1 órája

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
1 órája

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik