nek anyagi gondjai, biztos a háttér, és az előzetes tervek szerint mintegy 200–250 millió forintos költségvetéssel vághatna neki az új szezonnak. A Széktói Stadion jelenleg mintegy hét-nyolcezer néző befogadására alkalmas (bár a Fradi ellen tavaly ősszel tízezren voltak), a világítás rendben van, a szurkolók pedig egyértelműen a csapat mellé álltak.
Ahogy Szombathelyen is.
„Ez volt a célunk, és most elértük!” – újságolta boldogan Illés Béla, a Haladás társügyvezetője, majd a jövőről is beszélt. – Azon leszünk, hogy ütőképes csapattal vághassunk neki az NB I-nek.”
Ami a kötelező gyakorlatot illeti: a Haladás május 13-án megkapta az induláshoz szükséges klublicencet, így adminisztratív akadálya nincs élvonalbeli szereplésének. Sőt anyagi sem, hiszen az Illés Béla és Halmai Gábor nevével fémjelzett gazdasági társaság a többségi tulajdonos városi önkormányzattal karöltve biztosítja a szükséges forrásokat.
Persze sosem volt és nem is lesz kolbászból a kerítés Szombathelyen. Bár Tóth Miklós klubigazgató bizalmasan kezeli a konkrét öszszeget, annyit azért elárult, hogy ésszerű (magyarán: szerény) gazdálkodással képesek lehetnek megállni a helyüket (az NB II-ben információink szerint ez 150 millió forintot jelentett, az élvonalban ennek a duplájára lesz szükség).
Még akkor is, ha van mire költeni a pénzt.
Először is ráfér némi tatarozás a Hali stadionjára. Úgy tudjuk, a létesítmény vezetői többek között az ülőhelyeket korszerűsítenék. Az előírások mellett azért, hogy az a több ezer néző, aki rendszeresen kilátogat a mérkőzésekre, kulturált körülmények között szórakozhasson.
Ha már most, a Soroksár ellen (4–0) tömöttek voltak a lelátók, mi lesz a Zalaegerszeg ellen?
A szombathelyiek bizonyosan nézőcsúcsokat döntögetnek majd az élvonalban is – főképp akkor, ha fut a kedvencek szekere. Így aztán a csapatra is ráfér a vérfrissítés, hogy ne pusztán villámlátogatást tegyen a legjobbak között.
„A mostani játékoskeretet képesnek tartom a biztos bennmaradás kivívására – mondta ezzel kapcsolatban Illés Béla. – Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk két-három labdarúgót szerződtetni. Elsősorban idehaza keresgélünk.”
Annyi biztos, hogy lesznek erősítések, de a szakmai stáb még nem készítette el kívánságlistáját. A távozni szándékozókkal úgy vannak, nem árt szem előtt tartani, hogy a zöldfehéreknek az ősztől már NB III-as csapatot is indítaniuk kell.
Mert mégiscsak az első osztályról beszélünk.







