Mosley fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség szexbotrányba keveredett elnöke azzal fenyegeti az FIA-t, hogy ha leváltják a június 3-ára meghirdetett bizalmi szavazáson, jelentősen meggyengül a szervezet, s az is előfordulhat, hogy elveszíti az irányítást a Formula–1 felett. Mosley ugyanis hónapok óta létfontosságú tárgyalásokat folytat az F1 jövőjéről és irányításáról Bernie Ecclestone-nal, a száguldó cirkusz gazdasági vezetőjével, valamint az F1 fő befektetőjének számító CVC-csoporttal, és úgy véli, ha nem ő képviseli a továbbiakban az FIA-t, a következő száz (!) évre szóló gazdasági megállapodás kedvezőtlen lesz a szervezet számára. Mosley, bár a héten ott lesz a Monacói Nagydíjon, nem vesz részt hivatalos eseményen, a díjátadón Marco Piccinini alelnök helyettesíti Albert herceg mellett. Újabb fejlemény az ügyben, hogy a brit titkosszolgálat (MI5) egyik vezetője felmondott, miután kiderült, hogy a felesége volt az egyik nő, aki részt vett Mosleyval a náci megnyilvánulásokkal vegyített orgiában. Az MI5 vezetői tagadták, hogy közük lenne Mosley lebuktatásához.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
3 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
3 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
3 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
3 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
4 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
4 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik