Bár az UEFA szokásához híven évekkel korábban eldöntötte, hogy 2008. május 14-én, az UEFA-kupa 37. kiírásának utolsó játéknapján a City of Manchester Stadion ad otthont a második számú európai sorozat döntőjének, a közép-angliai várost a két résztvevő szempontjából egyáltalán nem lehetett semleges helyszínnek nevezni. Míg a Zenit légvonalban 2100, a Rangers mindössze 300 kilométerről érkezett Manchesterbe, ami nemcsak az utazási időben és költségekben tett különbséget a két fél között, hanem a szurkolókat is érzékenyen érintette. Glasgow-ból visszafogott becslések szerint annak ellenére is legalább 80 ezren kísérték el kedvenceiket, hogy az európai szövetség csupán 13 ezer belépőt biztosított a drukkereknek; igaz, skót részről – a hírek szerint akár 1000 font (mintegy 315 ezer forint) ellenében – ennél jóval többen nyertek bebocsátást a megközelítőleg 48 ezres stadionba. A Zenit mesterét, Dick Advocaatot ez persze cseppet sem zavarta a kezdés előtt: „Nem minden Rangers-rajongó fért be a lelátókra! És különben is, értünk legalább száznegyvenmillióan szorítanak Oroszországban…”





