Két újonc már elköszönt

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:20
Címkék

A tabella eleje után a végén is tisztult a kép, hazai vereségével a Duisburg és a Rostock is kiesett az első osztályból, függetlenül az utolsó forduló eredményeitől. A Duisburg 11. alkalommal ült fel az első és a második osztály között „járó” liftre, öt feljutás mellett már hatodszor esett ki. Ennél többször csak a Bielefeld és a Nürnberg mozgott a két liga között, és az utolsó kör dönt arról, hogy ketten közösen lesznek-e listavezetők (ebben az esetben a Nürnberg búcsúzik), esetleg stuttgarti botlásával és az FCN Schalke elleni sikerével a Bielefeld növeli előnyét. A már elköszönt két gárda egy-egy szezon után megy vissza a Bundesliga 2.-be, míg a harmadik újonc, a Karlsruhe még a mezőny első felében is végezhet.

Legfrissebb hírek

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
19 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
44 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik