Élt a lehetőséggel

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:20
Címkék

Felejthetetlen élmény volt, amikor a 2005-ös budapesti vb-n a 96 kilósok között Virág Lajos – fájós térde ellenére – rendkívüli akaraterővel szerezte meg az ezüstérmet. A vb után műtét és csaknem egyéves kihagyás követezett, ám Virág ezután sem találta régi önmagát, tavaly pedig már átvette tőle a súlycsoport vezető szerepét Kiss Balázs, aki a várnai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. A vb-n és az idei Eb-n is Kiss kapott lehetőséget Struhács György szakágvezetőtől, azonban nem tudott kvótát szerezni, így az első kvalifikációs viadalon ismét Virág léphetett szőnyegre. Abban a tudatban, hogy ha nem jár sikerrel, a következő lehetőség ismét Kiss Balázsé… Ám a Vasas versenyzője nem hibázott, egyetlen sanszát kvótára váltotta, bejutott a fináléba, amelynek mindkét résztvevője kvalifikálta magát.

„Korán kellett kelni, de megérte – jegyezte meg Virág Lajos

szombat délután, a döntő előtt, miközben fájós vállát és könyökét jegelte. – Most vagy soha hangulatban álltam a versenyhez, azért is folytattam a birkózást, mert tervbe vettem az olimpiai szereplést. Élnem kellett az egyetlen lehetőséggel, a kvóta elégtétel a számomra.”

Virág kezdésnek kétszer odavágott egy katarit, majd két szép dobással legyőzte a világbajnok török Mehmet Özalt. A fehérorosz Csimafej Dzejnicsenka ellen a videobíró is a segítségére sietett. A kirgiz Gennagyij Cshaidze az első menetben kivédekezte a fél percet, két pontért megpörgette Virágot, ám ebből felállva a magyar három pontot érően dobta el riválisát: mivel övé volt a nagyobb értekű akció, megnyerte a menetet, a másodikban pedig jól védekezett.

„Az elődöntőben természetellenes irányba tekerte az ellenfél a könyökömet, és ugyan mindig jó versenyt nyerni, skalpokat gyűjteni, de nem mindenáron” – óvatoskodott Virág, aki végül nem állt ki a döntőre.

Legfrissebb hírek

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
12 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
31 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
48 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
55 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik