Cosmin Marius Contra portréja

Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:21
Cosmin Contra, a kőkemény, kiváló erőnléttel rendelkező, támadó szellemű jobbhátvéd az ezredforduló környékén volt csúcsformájában, majd egy kisebb visszaesés után 2008-ra alaposan összekapta magát. Kiválóan futballozik a válogatottban és klubjában is, a Bayernnek lőtt csodagólja után pedig bejelentkezett érte az Everton.
A temesvári születésű Contra (később díszpolgára is lett a városnak) a helyi Politehnicában kezdte futball-karrierjét, s már 18 esztendősen a profik között szerepelt. 21 éves volt, amikor leigazolta a Dinamo, s a támadó szellemű hátvéd nemsokára a válogatottban is bemutatkozhatott. 1999 nyarán egymillió eurót fizetett érte a CD Alavés, s Contrának nagy szerepe volt abban, hogy a kiscsapat először a hatodik helyen végzett a bajnokságban, majd a következő évben egészen az UEFA-kupa-döntőig menetelt, ahol csak drámai csatában kaptak ki a Liverpooltól.

Háromszor is pályára léphetett az Európa-bajnokságon, de a veterán legenda, Dan Petrescu miatt nem eredeti posztján, hanem egy sorral fentebb. Ekkor már Európa nagycsapatai vadásztak rá, végül klubtársával, Javi Morenóval együtt a Milanhoz került (a bekkért hétmillió eurót fizettek a taljánok). Contra bíztatóan kezdett, hiszen az örök rivális Inter ellen bombagólt szerzett, s a bajnokságban még kétszer, az UEFA-kupában egyszer volt eredményes.

Ám a brazil világbajnok Cafú és a horvát Dario Simic miatt nem állt előtte nagy jövő a Milannál, ráadásul Edgar Davidsszel történő összeakaszkodása sem tetszett a vezetőknek, így elengedték az Atletico Madridhoz, 12 millió euróért. Első spanyolországi idénye jól sikerült, ám ezután kikerült a csapatból, s nyáron a fővárosiak kölcsönadták egy balsikerű félszezonra a West Bromwich Albionnak, majd télen nevelőklubjának, a Politehnicának.

Következő klubja a Getafe lett, s bár már sokan leírták az akkor harmincesztendős bekket, az megrázta magát, s alaposan benne volt a lába a kiscsapat felfutásában. A válogatottba is visszakerült, hat Eb-selejtezőn két gólt lőve. Szerződése 2007 nyaráig szólt Getafében, ám a Bayern elleni csodagóljának köszönhetően bejelentkezett érte az Everton, s hívta haza nevelőegyesülete is. Contra viszont maradt, s újabb egy évvel meghosszabbította kontraktusát.

Lehet, azért nem mert hazamenni, mert miután megütött egy őt igazoltató rendőrt, a temesvári bíróság egyéves felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki rá?

07/08
Getafe CF
14
1
UEFA
9
3
06/07
Getafe CF
21
0
05/06
Getafe CF
24
0
04/05
Politehnica
14
0
04/05
West Bromwich Albion
5
0
03/04
Atletico Madrid
3
0
02/03
Atletico Madrid
31
0
01/02
AC Milan
29
3
UEFA
10
0
00/01
CD Alaves
33
4
UEFA
11
3
99/00
CD Alaves
33
2
98/99
Dinamo
29
2
97/98
Dinamo
28
3
UEFA
2
0
96/97
Dinamo
32
2
95/96
Dinamo
12
1
95/96
Politehnica
11
0
94/95
Politehnica
28
1
93/94
Politehnica
13
1
UEFA
9
3
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2000
Európa-bajnokság
3
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik