Inter-öröm Rómában

Vágólapra másolva!
2008.05.09. 02:44
Címkék

Az Inter játékosai nem mindennapi programmal hangoltak a Lazio elleni kupaelődöntő második felvonására. A csapat részt vett XVI. Benedek pápa hetente tartandó audienciáján, és több ajándék mellett Javier Zanetti egy névre szóló fekete-kék mezzel is meglepte a katolikus egyházfőt. A találkozó mellett az is plusz lelkierőt adhatott a vendégegyüttesnek, hogy Roberto Mancini és Delio Rossi csapatai eddig 14-szer csaptak össze egymással, és tízszer Mancini épp aktuális gárdája győzött, míg négyszer döntetlenre végződött az edzők párharca.

A bajnokság éllovasa tartalékosan kezdte a találkozót, amelyen a hazaiak már a 2. percben megszerezhették volna a vezetést, de Cristian Ledesma szabadrúgását követően a labda a jobb kapufán csattant. A jó kezdés után kevésbé élvezetes folytatás következett, mert az Inter igencsak defenzíven játszott, a Lazio pedig képtelen volt feltörni a vendégvédelmet.

A fordulás után megint a világoskékek kezdtek jobban, mégis a vendégek szereztek vezetést. David Suazo húzott el a bal oldalon, és a tizenhatosra betörő Peléhez gurított, aki jobbal kapásból a kapuba vágta a labdát. A második félidőben Marco Materazzi a 68. percben be-, negyedórával később kiállt (piros lap), Julio Cruz gólja pedig mindent eldöntött: az Inter sorozatban negyedszer is bejutott az Olasz Kupa fináléjába.

Legfrissebb hírek

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
35 perce

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik