Ifjabb Tóthék az elitben

Vágólapra másolva!
2008.05.09. 02:44
Címkék

Vitathatatlan, folyamatosan nő a kis világbajnokságnak is nevezett IRC-sorozat ázsiója – nem kell erősebb bizonyíték erre, mint a hét végén esedékes portugál viadal nevezési listája. Szerepel rajta jó néhány korábbi gyári pilóta, egy-egy abszolút és N-csoportos világbajnok (Didier Auriol és Manfred Stohl), még az előfutó – a tavaly visszavonuló kétszeres világbajnok finn Marcus Grönholm – is világsztár.

Ezúttal is kemény fába vágta tehát fejszéjét a hétszeres abszolút magyar bajnok ifjabb Tóth János és navigátora, Tagai Róbert – de aki ismeri őket, tudja, nem ijednek meg a kihívásoktól. A páros az idén öt nemzetközi futamot tervez, a portugál lesz az első (abból a szempontból is, hogy a Peugeot 207 S2000-essel eddig nem indultak murvás IRCversenyen).

A duó túl van a pályabejáráson (a szabályok szerint kétszer lehetett végigmenni minden gyorsaságin), s Janika le is vonta a következtetéseket.

„A verseny nagy része hegyi utakon zajlik, úgyhogy hetven százalékban nincs hová lecsúszni vagy kicsúszni – mondta ifjabb Tóth. – Az út egyik oldalán hegyoldal, a másikon árok vagy szakadék van… Korábban még nem versenyeztem ilyen jellegű murvás szakaszokon, nem tudom, milyen hatással lesz rám, hogy a szakadéktól még egy korlát sem választ el – de szerintem ezt is meg lehet szokni.”

A navigátor szerint a por lehet az egyik legnagyobb ellenségük. Faro környékén ugyanis egyelőre nem fúj a szél, emiatt nehezen száll fel a por, és a látási viszonyok nem éppen kristálytiszták. A verseny csütörtök este a hivatalos rajtceremóniával és városi gyorsaságival kezdődik, majd pénteken és szombaton is hat szakasz következik. Az össztáv: 800 kilométer, a gyorsasági szakaszok hossza 245 kilométer.

Legfrissebb hírek

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
35 perce

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik