Ettek-ittak, kulturáltan szórakoztak

G. A.G. A.
2008.05.04. 00:44
Címkék

A címbe foglaltakkal lehetne jellemezni, hogyan töltötte a TEVAVasasPlaket csapata a péntek estét a bajnoki cím megvédése után. A mulatságot a sportág és a sporttársak szeretete jellemezte. Az angyalföldi gárda az érmek átvétele után a Komjádi uszodához közel eső pubban alapozott. Furcsa helyzet volt: éppen a legyőzött Brendon-UPC-ZF-Eger kapusát, Szécsi Zoltánt örvendeztették meg a bevásárlással, hiszen az egység részben az ő érdekeltségébe tartozik. Az elköltött vacsora után az „idősebbek” hazafelé vették az irányt, a csapat másik része bulizni indult. Végállomásuk az Erzsébet híd budai hídfője volt – itt található a szórakozóhely, amely az utóbbi években a vízilabdasportot űzők találkozási pontja lett. A játékosok megérkezve pillanatok alatt kialakítottak egy kisebb szigetet nem messze a bejárattól, és fogadóóra vette kezdetét. A fő attrakció mégsem az volt, hogy bajnok a Vasas. Sportszerető emberek, egykori csapattársak, gyerekkori barátok elevenítették fel a közel- és régmúlt eseményeit. Azért a jelen sem maradt szó nélkül: Zoufal Norbert kérte számon Tóth Mártonon, hova akarja tenni a bajnoki győzelemért járó emlékplakettet, tudniillik Tóth az egyetlen magyar játékos, aki az utóbbi négy szezon mindegyikében bajnok volt. Ugyanő panaszkodott, hogy bár nagyszerű dolog vízilabdázónak lenni, ettől még a hölgyek szó nélkül nem ostromolnak meg senkit…

Legfrissebb hírek

A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával

Képes Sport
1 perce

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
7 perce

A Zalaegerszeg argentin ügyvezetője szerint Messiék ismét világbajnokok lehetnek

Foci vb 2026
17 perce

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
24 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
26 perce

Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
39 perce

Szalah egyiptomi gólrekordot dönthet a mai első meccsen

Foci vb 2026
43 perce
Ezek is érdekelhetik