Egy kiállítás margójára

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2008.05.02. 17:04
Címkék

Repül a, repül a …szék!

A Pécs–Szolnok negyeddöntő első meccsének 27. percében nem mindennapi jelenet játszódott le a parketten. Sztojan Ivkovics, a baranyai csapat szakmai igazgatója olyannyia felhergelte (?) magát egy játékvezetői ítéleten, hogy nem érte be a megszokott reklamálással, hanem dühében felkapott egy kispad mögötti széket, meglóbálta, majd a pálya közepére hajította. A szakember azonnal két technikai hibát kapott, így el kellett hagynia a kispadot. A pécsi közönség tüntetett, Völgyi Péter edző pedig átvette az irányítást („Gyorsan megnéztem, hány személyi hibájuk van a kulcsjátékosoknak, felmértem, hányszor kérhetek még időt, és összpontosításra ösztökéltem a fiúkat, akik a közjáték miatt teljesen felélénkültek” – emlékezett vissza a fiatal

tréner), és győzelemre vezette a PVSK-t. Eközben Ivkovics büntetésben álldogált a terem sarkában, s fogvicsorgatva, immár tehetetlenül nézte együttese feltámadását. A vehemens szakmai igazgató dupla vagy semmit játszott („Ha nem nyerünk, természetesen mindenki az én nyakamba varrta volna a vereséget” – vélte utólag), hiszen az incidens következtében a szolnokiaknak már a vezetőjét és legjobbját, a kipontozódott Bojan Lapovot is nélkülöző gárdát kellett volna legyőzniük. Nem sikerült. A „kierőszakolt” kiállítás kirángatta a pécsieket addigi ritmusukból, a hazai kosarasok felpörögtek, a szurkolók „csak azért is” hangulatban kezdtek el drukkolni, az Olaj játékosai pedig mintha elhitték volna, innen már a baranyaiaknak nincs viszszaút. Volt.

„Valamit tennem kellett. Szinte kértem a technikait, de közben nem sértettem meg senkit, ám addig reklamáltam, amíg megkaptam mindkettőt. Ezután a csapat tudta, hogy kinek szól az egész, s hogy az ő érdekükben tettem. Ha nem bíztam volna bennük, akkor nem csináltam volna ezt. Most én jöttem ki jobban a dologból, viszont lehetett volna másképpen is. Nagy taktikai harc volt, de végül a játékosok döntöttek” – így Ivkovics.

S hogy mit szólt mindehhez a bajnok edzője? Egy nappal a találkozó után, hideg fejjel (a tiszaligeti majálisozás és dodzsemezés is segített letisztítani a szolnoki vezér gondolatait) már bánja, hogy ő maga nem „provokálta ki” második technikaiját.

„Ivkovics show-ját követően néhány perc alatt nyolc egy volt az elkövetett faultok száma, mondanom sem kell, a mi javunkra… Amikor Sztojant leküldték, megfordult a fejemben, én is összehozok magamnak egy kiállítást, és akkor talán ritkán fordulhat elő, hogy a játékvezetők a kétes szituációkban számunkra kedvezőtlenül ítéljenek.

Nemtettem meg, s aztán már nem voltunk képesek azt játszani, amit előtte. Persze eszemben sincs a bírókra fogni a vereséget.”

A kosárlabdában íratlan „szabály”, hogy amikor az egyik fél trénere kikényszeríti a technikait, hogy kifejezze elégedetlenségét a bírói döntésekkel szemben, a játékvezetők kicsit megértőbben fújnak, és a kétes esetekben akaratlanul is a korábban már többször sújtott gárdát segítik.

A tanulságot sokan levonták: egy modern edző eszköztárában szerepelnie kell, hogy adott esetben a saját maga ellen kivívott ítélet is előmozdíthatja, hogy felrázza a játékosokat, a közönséget, s kizökkentse az ellenfelet a ritmusából.

Legfrissebb hírek

Már volt nagy helyzete a magyar bajnoknak – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
13 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
25 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
33 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2 órája