Két lövés miatt fekszik a kés alá

2008.04.23. 00:49
Címkék

Molnár Zoltán számára véget ért a bajnokság: a Paks hátvédje megsérült, meg kell műteni a térdét. A sors kegyetlen tréfája, hogy ugyanott és ugyanúgy sérült meg, ahol és ahogyan a télen, a felkészülés alatt.

A Paks védője az idén nem sok jót kapott az élettől. Porecsben kezdődött, ahol a csapat edzőtáborozott. Az egyik edzésen beletette a térdét egy lövésbe, a labda pedig akkorát ütött, hogy az egyik térdszalag beszakadt, s a porc is megsérült. A szalag hoszszú pihenés után rendbe jött, de a porc nem. Amikor Molnár végül pályára léphetett, mindig érezte, hogy fáj a térde, ez a fájdalom azonban nem volt anynyira elviselhetetlen, hogy ezért edzést vagy meccset kellett kihagynia.

A hétfői gyakorláson azonban a történelem megismételte önmagát: a védő belelépett egy lövésbe, a labda ugyanott találta el a térdét, a diagnózis is ismét ugyanaz volt: beszakadt térdszalag és porcsérülés. Dr. Mohácsi János ultrahangos vizsgálat után konzultált a játékossal, s a műtétet javasolta.

„A doktor úr elmondta, ha nem vállalom az operációt, az is előfordulhat, hogy soha többé nem futballozhatok – mondta Molnár Zoltán. – Szerencsésebb esetben fél év kihagyás után jöhetek rendbe, de a legrosszabbra is fel kellene készülnöm, ám a műtét után egy-másfél hónap múlva újra edzésbe állhatnék. Természetesen igent mondtam. A bajnokság tehát számomra véget ért, szerdán kés alá fekszem, és remélem, a nyári felkészülés kezdetére már tökéletesen egészséges leszek.”

Molnár Zoltán novemberben lesz 35 éves, de még esze ágában sincs visszavonulni. Június végén lejár a szerződése Pakson, egyelőre nem tudja, marasztalja-e a klub, ő mindenesetre reménykedik benne…

„A télig szerintem jól teljesítettem, nem lehetett rám panasz, utána is csak a sérülések akadályoztak. Ha a vezetők bíznak bennem, boldogan hoszszabbítanám meg szerződésemet, ezért is teszek meg mindent a lehető leggyorsabb gyógyulás érdekében.”

Legfrissebb hírek

Találkozás Szvatyerákkal – Szekeres Istvánra emlékezünk

Egyéb egyéni
8 perce

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
30 perce

Nem volt még igazi helyzet a Debrecen és a Zalaegerszeg összecsapásán

Labdarúgó NB I
33 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
1 órája

Alejandro Davidovich nyerte a sanghaji spanyol házi döntőt

Tenisz
2 órája

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
2 órája

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
2 órája