Sanyarú helyzetben a Lyngby

2008.04.20. 20:16
Címkék
A Lyngby–Bröndby összecsapás egyik csapata sem remekel ebben a szezonban, a házigazda jelenleg a sereghajtó, kicsi az esélye a bennmaradásra. A Lyngby legutóbbfebruárban győzött tétmérkőzésen, ráadásul a Bröndbyvel játszott legutóbbi három mérkőzését kivétel nélkül elbukta. A látogatók önbizalmát az is növelheti, hogy a Midtylland ellen kettős sikerrel jutott a kupadöntőbe.

Az Odense–Viborg mérkőzés esélyese egyértelműen a pályaválasztó. A jelenlegi pontvadászatban kétszer csaptak össze, mindkétszer az Odense nyert, ugyanebben a leosztásban 4–0-ra. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a Viborg legutóbb tavaly decemberben győzött tétmérkőzésen, nem véletlen, hogy közvetlenül fenyegeti a kiesés réme. A Midtylland–Horsens párharc esélyese a táblázat alapján vitán felül a pályaválasztó. A hazaiak rendezőként még veretlenek, tíz győzelem mellett kétszer remiztek. Ezzel szemben a Horsens a középmezőnyhöz tartozik, házon kívül egyáltalán nem félelmetes, a mutatója 4–3–5. Az viszont kissé árnyalja a képet, hogy a jelenlegi bajnokságban vívott két mérkőzésük közül egyet megnyert a Horsens, egyszer döntetlenre végeztek, igaz, mindkétszer a mostani vendég volt a házigazda.
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
4 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
4 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
4 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
4 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
4 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
5 órája