Ferencváros: angol hatalomátvétel

Vágólapra másolva!
2008.04.17. 00:30
Címkék

A megoldás ennél kézenfekvőbb volt, ráadásul a legolcsóbbat választották. A csapat mellett dolgozik ugyanis két hónapja Bobby Davison, aki 18 éven át profi labdarúgóként kereste a kenyerét Angliában. A nacionáléja szerint centert játszott a Sheffield United, a Leeds United, a Derby County, a Leicester és a Hull City csapatában, s ontotta a gólokat.

Aztán edzőként látott munkához, kezdésként a Bradford Citynél vállalt munkát, Colin Tood menedzser tevékenységét segítette. Legutóbb egykori csapata, a Derby County játékos-megfigyelője volt, az év elején innen csábította el Kevin McCabe, a Sheffield United tulajdonosa a Ferencvároshoz.

Szerda délutántól pedig ő a Fradi vezetőedzője.

Gólerős labdarúgóból lett szorgalmas szakember

Az UEFA A-licences Bobby Davison szerda délután négy órakor eddigi szokásától eltérően besétált a zöld-fehér csapat öltözőjébe.

Meghallgatta elődje, Csank János „búcsúbeszédét”, majd ő is rövid monológba kezdett. Angolként egészen pontosan tudja, sok beszédnek sok az alja, így gyorsan edzésre vezényelte a csapatot. Sok mindent elárult az egyik játékos halk megjegyzése, amely így hangzott: „Nem Csank Jánossal volt a baj, de egyszerűen szükségünk volt erre a váltásra, nem maradt más megoldás...” Az edzésen már nem volt ott Csank János, aki új megbízatása szerint – szerződése végéig, azaz június 30-ig – szakmai tanácsadója lett a zöld-fehéreknek. Hangsúlyozzuk: névleg lett az, ami. Aligha hihető ugyanis, hogy akit éppen szakmai okok miatt mentenek fel, azt a jövőben taktikai variációk kidolgozására kérik.

Természetesen Csank Jánostól is szerettük volna megkérdezni, miként élte meg az amúgy várható döntést, de ő csak annyit mondott: „A

vezetők megfontolt döntést hoztak, amit a csapat jelenlegi helyzetében nekem is el kell fogadnom.”

Rieb György klubelnök még mindig lát esélyt

A váltásról nem beszélhetnek a futballisták, ellenben néhány mondattal kommentálta azt Rieb György klubelnök, aki lapunk kérdésére a következőket mondta.

„Az igazgatótanács döntését elfogadom, tudomásul veszem, és maximálisan egyetértek vele. Célunk természetesen továbbra is a feljutás, a csapat igenis megnyerheti a hátralevő nyolc mérkőzését, és akkor még mindig lehet esélyünk. Úgy gondolom, ebben a helyzetben új erőt és lendületet adhat a játékosoknak az edzőváltás.”

A Ferencváros a hét végén a Bőcsöt fogadja az Üllői úton, immár az angol szakvezető irányításával.

Bobby Davison lelkesedésére jellemző, hogy szerda este pályára lépett a Ferencváros vezetőinek társaságában – kispályázott.

Szombaton is elkelne egy gólerős center…

Legfrissebb hírek

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
7 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
25 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
31 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
43 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
1 órája

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik