Menekülés a győzelembe

Vágólapra másolva!
2008.04.16. 19:03
Címkék
A Manchester City szombaton Sunderlandből vitte haza a három pontot 2–1-es sikerrel. A táblázaton feljebb lépett egy hellyel, az UEFA-kupa-indulás kiharcolására azonban kevés esélye maradt. Otthoni szereplése alapján két fokkal állna jobban a City, egyenlege 10–4–3. Legértékesebb diadalát városi riválisa fölött aratta, a Chelsea, az Arsenal és az Everton leckéztette meg. Nem remekelt a legutóbbi fordulóban a Portsmouth, hiszen csak gól nélküli döntetlent játszott a Newcastle csapatával. Valószínűleg már az FA-kupa döntőjére koncentrál a gárda, egy ottani győzelem ugyanis belépőt jelent az UEFA-kupa-sorozatba. Házon kívüli teljesítménye alapján egy hellyel jobban állna, mérlege 9–1–7.

Az Atalanta vasárnap 2–0-ra kikapott Nápolyban, ám a kudarc ellenére tökéletes biztonságban érezheti magát a középmezőnyben – érdemi előrelépésre sincs esélye. Otthoni szereplésük alapján a bergamóiak hátrább csúsznának a listán, vonatkozó mutatójuk 6–7–3. Győzelmeik közül ki kell emelni a Milan és a Sampdoria fölöttit, az Internazionale, a Roma és a Palermo ellen maradtak hoppon. A Juventus szombaton nagy csatában győzött hazai pályán a Milan ellen, már-már bebetonozva a BL-selejtezőt érő harmadik helyet. A torinóiak idegenbeli mérlege 7–6–3, legnagyobb sikerüket az Internazionale megregulázásával érték el, Nápolyból, Palermóból és a Regginától sompolyogtak haza a kertek alatt.

A Milantól elszenvedett idegenbeli vereség sem törte össze a Cagliarit, amely a forduló egyik legnagyobb meglepetését szerezte azzal, hogy hazavitte a három pontot Livornóból. Ezzel a sikerrel a szárdok elkerültek a kiesést jelentő helyekről, persze az előnyük csöppet sem megnyugtató az ott állókkal szemben. A Cagliari hazai egyenlege 6–4–6, sikereit kivétel nélkül alacsonyan jegyzett egyletek fölött aratta, a Romával játszott döntetlen viszont nagyszerű tett. A torinói győzelem után kissé megtorpant az Empoli, vasárnap hazai környezetben sem bírt (1–1) egyik közvetlen riválisával, a Parmával. A kiesés ellen küzdő gárda túramérlege 3–2–11, a Milan mellett a Napolit és a Torinót is elintézte.
Erős idegzetű, kockázatot és meglepő eredményeket kedvelő fogadóknak ajánljuk alapos megfontolásra az alábbi felvetéseket:

+ A bentmaradásért küzdő Paris SG hatodik idegenbeli győzelmét ünnepelheti Caenben (027.)

+ A Valencia Bilbaóból nem tér haza üres kézzel (040.)

+ A Bolton elcsípi az utolsó szalmaszálat, győz Middlesbroughban (101.)

+ A másodosztály londoni derbijén a Charlton Athletic legyőzi az otthonában roppant agilis QPR-t. (104.)

+ A Sheffield United elkapja az élvonal felé haladó Hull Cityt (105.)

+ A napfényes üdülővárosok csapatainak összecsapásán a Monaco egy pontot kitermel Nizzában (116.)

+ A birminghami derbin a kiesés ellen küszködő Birmingham City legalább egy pontot szerez az Aston Villa arénájában (132.)

+ Bár a Salzburg némi lépéshátránnyal a bajnoki címre hajt, mégsem tudja legyőzni az Austria Wien együttesét (151.)



TOTÓ


Heti tuti (?)

Kiesési helyosztót játszanak vasárnap Cagliariban, és az ilyen összecsapások esetében sokat nyom a latban a pályaelőny.
Természetesen nem csupán ezért gondoljuk, hogy a Cagliari–Genoa összecsapáson a házigazda otthon tartja mindhárom pontot.
Az egyik érvünk, hogy a szardíniaiak éppen kétszer annyi pontot szereztek otthon, mint amennyit a látogatók összekapartak a túráikon. A másik ennél is erősebbnek tűnik: a Cagliari a legutóbbi hét hazai mérkőzésén veretlen maradt, ötször győzött, kétszer remizett, legutóbb a Romával. Az is növelheti önbizalmát, hogy az előző fordulóban hasonló jellegű meccsen Livornóból távozott győztesen.

Tótágas

Ha harminchárom forduló lejátszása után két csapat között mindössze egy pont a különbség a táblázaton, nagy valószínűséggel nem tévedünk, he a két gárdát egyforma erejűnek gondoljuk.
Márpedig a Sampdoria–Udinese találkozó résztvevői között éppen ennyi a különbség, ezért is hívjuk fel olvasóink figyelmét a vendégek esélyeire.
Persze akad további érvünk is, nevezetesen az a meglátás, hogy az udineiek a közelmúltban rendre eredményesen szerepeltek a Sampdoriánál. A legutóbbi tíz év genovai mérlege 1–3–2, az előző két összecsapásuk ugyanebben a szereposztásban döntetlent hozott.

1. DORTMUND–BAYERN MÜNCHEN (ESÉLY: X, 2). Az őszi bajnokin Dortmundban 0–0 volt a végeredmény, múlt hét vasárnap pedig 5–0-ra nyert hazai pályán a Bayern.
A Borussia szerda este hazai pályán szenvedett 3–1-es vereséget a Hannovertől, a sárga-feketék nincsenek tehát jó formában. Gondjaikat szaporítja, hogy Weidenfeller ínszalagszakadás miatt a szezonban már nem léphet pályára, de a hét közepén még Ziegler kapus térde is fel volt dagadva, ezért a 21 éves Höttecke védett Husztiék ellen.
Ezzel szemben a bajorok tovább szárnyalnak a bajnoki cím felé, szerdán Frankfurtban nyertek 3–1-re. A találkozón Rensing helyettesítette a nyaksérüléssel bajlódó Kahnt, ami szombaton is megismétlődhet. Hitzfeld mester Klosét csipő-, Jansent térdsérülés miatt pihentette az Eintracht ellen, a duó játéka a Dortmund ellen is kérdéses.

2. FULHAM–LIVERPOOL (ESÉLY: 2). Az előző bajnokságban Londonban a Fulham nyert 1–0-ra, az ősszel hazai pályán a Liverpool bizonyult jobbnak 2–0-ra.
A hazaiak az elmúlt fordulóban a Reading ellen győztek idegenben, de a kiesés elkerüléséhez szükségük lenne egy bravúros pontszerzésre a Pool ellen is. Roy Hodgson vezetőedző legerősebb összeállításban küldheti pályára csapatát, melyet sérülés és eltiltás sem hátráltat.
A vendégek kezdő tizenegyében elképzelhetőek változtatások s néhány kulcsjátékos pihentetése, mivel a „vörösök” fél szemmel már a jövő heti, Chelsea elleni BL-elődöntőre figyelnek. Visszatérhet viszont Javier Mascherano, aki letöltötte hárommeccses eltiltását.

3. BLACKBURN–MANCHESTER UNITED (ESÉLY: 2, X). Az elmúlt évadban Blackburnben 1–0-ra, az őszi szezonban hazai pályán 2–0-ra nyert az MU.
A hazaiak a kilencedik helyen állnak, lejjebb csúszni nemigen tudnak a tabellán, néhány helyet azonban még javíthatnak pozíciójukon. Mark Hughes menedzser számára a United elleni mérkőzések mindig presztízs értékűek, hiszen korábban játékosként éveket töltött a „vörös ördögöknél”.
Sir Alex Ferguson együttese magabiztosan várhatja a találkozót, hiszen hétfőn öt pontra nőtt előnye az első helyen. A skót mester a sérült Vidicsre ugyan még mindig nem számíthat a védelemben, de Silvestre és Gary Neville visszatéréséve így is nőttek variációs lehetőségei.

4. MANCHESTER CITY–PORTSMOUTH (ESÉLY: 1). A két csapat az előző idényben Manchesterben és az ősszel Portsmouthban is 0–0-t játszott egymással.
A City UEFA-kupaindulást érő helyen már nem tud végezni ebben a bajnokságban, de hazai közönség előtt mindent megtesz a három pont megszerzéséért. Valerij Borinov, a manchesteriek eddig sérüléssel bajlódó bolgár csatára a héten a tartalékcsapatban már pályára lépett, így az is elképzelhető, hogy a „Pompey” ellen kaphat néhány perc játéklehetőséget.
A vendégeknél a francia Pamarot és az angol Primus sérülés miatt már nem léphet pályára ebben a szezonban, a Portsmouth azonban még így is jó eséllyel pályázik a pontszerzésre.

5. ROMA–LIVORNO (ESÉLY: 1)
Az őszi mérkőzésük 1–1-re végződött, tavaly a fővárosban 2–0-ra nyert a Roma.
A Roma szerdán Totti bombagóljával 1–0-ra nyert a Catania elleni Olasz Kupa-mérkőzésen, ami azt jelenti, hogy a csapatkapitány immár biztosan gyógyultnak tekinthető. A védelemben Juan felépült, így már csak Ferrari és Aquilani sérült, azaz a bordómezesek legerősebb összeállításukban léphetnek pályára. A Livorno Camolese mester kérésére a hét eleje óta Rómában készül a szombati összecsapásra. Az első edzések alapján úgy tűnik, hogy Tavano mellett ezúttal nem Tristan vagy Diamanti, hanem Rossini lesz a másik ék, a többi poszton nem változik a gárda.


6. FIORENTINA–PALERMO (ESÉLY: 1, X)
Az ősszel a Palermo 2–0-ra nyert, az előző idényben Firenzében ugyancsak palermói siker született (2–3).
A Fiorentina keretének egyetlen hiányzója Semioli, aki jó ideje nem áll Prandelli mester rendelkezésére. Két játékos – Frey és Kröldrup – kisebb sérüléssel küzd. A francia kapus szinte biztosan vállalja a játékot, míg ha a dán védő nem tud pályára lépni, akkor Dainelli lesz az egyik középhátvéd Gamberini mellett, de ez nem jelent igazi változást. A Palermóban Barzagli eltiltása és Simplicio sérülése okoz gondot Colantuono mesternek. A világbajnok középhátvédet alighanem Rinaudo pótolja majd (a másik világbajnok védő, Zaccardo így is kimarad a kezdőből), míg a középpályán Miccoli játszik a háromtagú támadótengely közepén, közvetlenül az egyetlen ék, Amauri mögött.


7. ATALANTA–JUVENTUS (ESÉLY: X, 2)
Az őszi találkozó 1–0-s Juve-sikert hozott, Bergamóban legutóbb a 2004–05-ös bajnokságban találkoztak, akkor 2–1-re nyert a Juventus.
Az irányító Doni eltiltása miatt az Atalanta továbbra is átalakított formációban, 4–4–2-ben lép majd pályára, és Floccari mellett alighanem Paolucci lesz a másik csatár. Nagyobb gondot jelent, hogy Coppola, az együttes remek formában lévő kapusa sem teljesen egészséges, bár az orvosok szerint a hét végére rendbe jöhet lábsérülése, amelyet egy rúgás okozott. A Juventus szerdán 3–0-ra megnyerte a Parma elleni elmaradt mérkőzését, így most már megnyugodhat, mert a BL-indulása nem forog veszélyben. A keretben sok a sérült (Andrade, Zanetti, Zebina, Sissoko, Iaquinta, Legrottaglie), így Stendardo bekerül a védelem tengelyébe, míg a középpályán Nocerino és Camoranesi lesz a két középső ember.


8. CAGLIARI–EMPOLI (ESÉLY: 1, X)
Az őszi meccsükön Pozzi mesternégyesével 4–1-re nyert az Empoli, egy éve Cagliariban 0–0-t játszottak egymással.
A Cagliariból az eltiltások miatt egy védő, egy védekező és egy támadó középpályás hiányzik majd, de Ballardini mester abban bízik, hogy nagyszerű formában lévő csapata nem érzi meg a három futballista hiányát. A három helyettes Bianco, Biondini és Fini lesz, és mivel utóbbi kettő egyébként is rendszeresen játszik, nagy változást aligha érzékelhetünk majd a csapatjátékban. Az Empoli sérültjei (Pratali, Buscé, Marchisio) szép lassan visszatérnek, nincs kizárva, hogy valamennyien bekerülhetnek a hét végén a kezdőcsapatba. Így aztán az eltiltott Piccolo mellett már csak Pozzi hiányzik az alapegyüttesből, őt Saudati igyekszik megfelelően helyettesíteni.


9. CATANIA–LAZIO (ESÉLY: 1, X)
Az őszi mérkőzésükön a Lazio 2–0-ra győzött, tavaly a Catania pályaválasztásával (Leccében) 3–1-re nyert a szicíliai együttes.
A Catania szerdán este gyakorlatilag legjobb összeállításában játszva kapott ki 1–0-ra a Romától az Olasz Kupa elődöntőjében, úgyhogy elképzelhető, hogy a játékosok egy kicsit fáradtak lesznek a hét végén. Sottil és Colucci sérült, de mivel ők már egy ideje hiányoznak, mondhatjuk, hogy a megszokott gárda lép pályára. A Lazio is kupameccset játszott szerdán (0–0 idegenben az Inter ellen), amelyen kiváló formát mutatott. Delio Rossi mester reméli, hogy a bajnokságban is remekelnek majd a kékek, akik közül egyedül az eltiltott Sivigliára nem számíthat a tréner.


10. MILAN–REGGINA (ESÉLY: 1)
Az ősszel a Milan 1–0-ra győzött, Milánóban az előző szezonban 3–1-re nyertek a piros-feketék.
A Milannak a sok sérült és eltiltott miatt továbbra sem könnyű a helyzete a középpályán és a védelemben, bár Nesta és Kaladze visszatérésével azért valamicskét javult a kép. Kifejezetten jó hír, hogy Pato jobban van, ha a kezdőcsapatba nem is kerülhet még be, a kispadra már mindenképpen leülhet.
A Regginának különös a sorsolása, hiszen a Milan elleni találkozó után az utolsó négy bajnokiján olyan csapatokkal találkozik, amelyek közvetlen riválisai a kiesés elkerüléséért zajló csatában (Parma, Catania, Empoli, Cagliari). Éppen ezért elképzelhető, hogy a milánói kirándulásra nem a legjobb összeállításában készül az együttes, amely egyébként is tele van olyan játékosokkal, akik a következő sárga lapjuk miatt automatikusan egymeccses eltiltást kapnak.


11. PARMA–NAPOLI (ESÉLY: X, 1)
Az ősszel Nápolyban 1–0-s hazai siker született, Parmában legutóbb a 2000–01-es szezonban futottak össze, akkor 4–0-ra nyert a vendéglátó együttes.
A Parma szerdán 3–0-ra kikapott a Juventustól a korábbról elmaradt bajnoki találkozó szerdai pótlásán, így most már egyértelműen nehéz a helyzete. Cúper mester azonban továbbra is bizakodó, igaz, a Napoli ellen egy óvatosabb, 4–4–1–1-es taktikai hadrendben gondolkodik. A Napolinál Contini és Pazienza eltiltása mellett Savini sérülése is gondot okoz. Ha a védő nem léphet pályára, akkor Santacroce kerül be a hátvédsorba Cannavaro és Domizzi mellé, de akár Garics Györgyre is sor kerülhet. Elöl Lavezzi mellett Calaió lesz a másik csatár.


12. SAMPDORIA–UDINESE (ESÉLY: 1)
Az őszi idény során az Udinese fordulatos mérkőzésen 3–2-re győzött, egy éve Genovában szintén sok gól született a meccsükön (3–3).
A Sampdoria kapuját az idény végéig már biztosan a fiatal Mirante védi, Castellazzi múlt heti vállsérülése ugyanis súlyosabb a vártnál, a portás ebben a szezonban már nem léphet pályára. Gastaldello és Sammarco eltiltása miatt Accardi és Pieri kerülhet be a kezdőbe, míg a több hónapos kihagyás után visszatérő Montella talán leülhet a kispadra. Az Udinese alapcsapatából továbbra is csak Felipe hiányzik sérülés miatt, őt ismét Zapotocny pótolja majd, a többi poszton nem változik a gárda összeállítása a megszokotthoz képest.


13. SIENA–GENOA (ESÉLY: 1, X)
Az őszi találkozójukon 3–1-re nyert a Siena, Sienában legutóbb a 2002–03-as másodosztályú szezonban csaptak össze, és a Siena győzött 2–1-re.
A Sienában Bertotto és De Ceglie sérült, Portanova el van tiltva, azaz csaknem egy komplett védősor hiányzik a gárdából. Beretta mesternek nincs más választása, kénytelen lesz megbízni a Rossettini, Ficagna, Loria, Rossi kvartettben. A Genoánál Lucarelli és Milanetto eltiltása miatt kicsit fel kell forgatni a védelmet és a középpályássort is, előbbibe De Rosa, utóbbiba Konko kerül be. Borriello nagyon fogadkozik, újabb góllal (gólokkal) akar közelebb kerülni a gólkirályi címhez.


14. TORINO–INTERNAZIONALE (ESÉLY: 2)
Az ősszel az Inter 4–0-ra kiütötte a Torinót, tavaly Torinóban 3–1-re nyertek a kék-feketék.
A Torino edzőt váltott a héten, mert Cairo elnök úgy döntött, hogy öt fordulóval a befejezés előtt is érdemes meneszteni Novellinót, hátha a helyére visszatérő De Biasi fel tudja rázni a csapatot. A trénernek nem lesz könnyű dolga, hiszen sérülés és eltiltás miatt a fél kezdőcsapat hiányzik (Sereni, Comotto, Grella, Zanetti, Recoba, Di Michele, Lanna), de akkor is muszáj megpróbálnia pontot szerezni a listavezető ellen. Az Inter szerdán halovány 0–0-t játszott az Olasz Kupa elődöntőjében a Lazio ellen, ám a kék-feketék számára a bajnokság sokkal fontosabb, mint a kupa. Az eddigi sérültekhez csatlakozott a meghúzódó Figo is, míg Ibrahimovic tíz napra hazautazik Svédországba kezeltetni a térdét, így elképzelhető, hogy ebben az idényben már nem lép pályára. Szerencsére Balotelli személyében a klub gyorsan megtalálta Ibra ideális helyettesét…
Legfrissebb hírek

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
19 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
42 perce

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
45 perce

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
47 perce

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
48 perce

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
49 perce

Keresztes Noel egyenlített, majd fordított a Krka ellen

Légiósok
57 perce

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
58 perce
Ezek is érdekelhetik