A győri trilógia első része

BERECZKY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLABERECZKY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2008.04.14. 01:07
Címkék
A papírformának megfelelően a Győr nyerte meg a Halászi Takarék Női Magyar Kupa négyes döntőjét. Az Audi ETO KC meggyőző játékkal verte meg 30–20-ra a Dunaferrt, ám mégsem felhőtlen a Rába-partiak öröme, mert Görbicz Anita jobb bokája a második félidőben megsérült.

A győri szurkolók az elmúlt években hozzászoktak a sikerekhez. Ezt jelzi, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjének második napjára jóval korábban fogytak el elővételben a jegyek, mint a szombati elődöntőkre, pedig akkor még nem volt biztos, hogy az ETO az aranyéremért játszik – igaz, a Rába-parti szurkolók számára ez egy pillanatig sem volt kérdés.

A Fradi elleni elődöntőben sokszor akadozott az ETO gépezete, s a fináléban sem kezdtek jól Konkoly Csaba játékosai. Ha kicsit pontosítani akarunk, akkor úgy fogalmazunk, hogy a találkozó elején nem bírtak az ősi rivális Dunaferr kapusával, Paula Ungureanuval. Pálinger Katalin is kiválóan védett, ám az újvárosiak román kapuvédője eleinte szinte megbabonázta a hazaiakat. A válogatott Vérten Orsolya eszén kétszer is túljárt a kapus, de valamennyi győri játékos szemében jelentősen megnőtt Ungureanu ázsiója. Hogy a mezőnyjátékosokról se feledkezzünk meg, a hazai oldalon a sérülése után ezúttal már támadásban is jeleskedő Tomori Zsuzsanna, míg a dunaújvárosiaknál Laluska Eszter volt a húzóember a találkozó elején. A Dunaferr védekezésében megkülönböztetett figyelem jutott Görbicz Anitának, majd Imre Vilmos korai időkérése után Tomorira is jobban ügyeltek a vendégek.

Mielőtt igazán aggódhatott volna az ünneplésre készülő győri szurkolósereg, jött a már megszokott ETO-ritmusváltás, 6–6 után valósággal állva hagyta ellenfelét a hazai együttes. A remek formában kézilabdázó Tomori találata volt a jeladás a rohamra, majd – a hírek szerint a szezon végén távozó – Ana Djokics harcolt ki büntetőt, amelyet Görbicz értékesített, s Vérten Orsolya és Aurelia Bradeanu is betalált, így máris négygólosra nőtt az ETO-előny. Szünetig maradt a különbség, a folytatásban pedig hamar el is dőlt a kupadöntő.

A fáradó dunaújvárosiak támadójátéka egyre erőtlenebb volt, a Győr pedig kíméletlenül használta ki a lehetőségeit. Az egyre felszabadultabban játszó ETO félelmetes lerohanásai ellen nem volt ellenszere a Dunaferrnek, s ekkor már Ungureanu sem tudott segíteni csapatán. A kupa sorsa a második félidő derekára eldőlt, hiszen 23–14-re vezetett a vendéglátó együttes, mégsem örülhettek felszabadultan a hazai hívek. Az egyik dunaújvárosi támadásnál ugyanis aláfordult Görbicz Anita jobb bokája, és a 2005ben a világ legjobbjának választott irányítót ölben vitték le a pályáról. (Az első diagnózis szerint részlegesen szakadt el a játékos bokaszalagja, ami nem túl jó hír a hétvégi BLelődöntő előtt.)

Vezére nélkül is növelte előnyét a Győr, s a papírformának megfelelően sorozatban negyedszer is megnyerte a Magyar Kupát, megszerezve ezzel az idei évre tervezett három trófeából (MK, bajnokság, BL) az elsőt.

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, ünnepelt a Magvassy-sportcsarnok közönsége, Görbicz Anita pedig bokasérülése ellenére mosolyogva emelte magasba az MK-serleget. Kívánjuk neki, hogy ugyanezt a mozdulatot megismételhesse majd a BLdöntő után is!

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik