Sporttal fejleszti városát

A polgármester immár 60 esztendős lesz, de öt évvel ezelőtt még a taksonyi kézilabdacsapat kapujában állt. A sportágtól azóta sem szakadt el: jelenleg a serdülők edzője, és nem is olyan rég még a Ferencváros kapusaival foglalkozott. A beszélgetés helyszínéül a tököli sportcsarnokot jelölte meg, ahol a város iskolai csapatai több száz diák buzdítása mellett zágrábi ellenféllel játszottak.

Miért lesz egy korábbi kiváló sportolóból politikus?

Nem politikus akartam lenni, tenni akartam a szülővárosomért – mondta Hoffman Pál. – Szerintem a sportolóknak, sportvezetőknek erőteljesebben kellene szerepet vállalniuk a közéletben. Egészen biztos többet tehetnének a sportért is, ami korábban az életüket jelentette. Sportolóként, Európát bejárva sokat tapasztaltam, szerettem volna Tökölt is a német és osztrák kisvárosokhoz hasonlóvá alakítani. Polgármesterként sokat tehetek a városért és a fiatalokért is.

Nem is olyan régen még a kézilabdakapuban állt.

Két évtizeden át védtem az NB I-ben, s ötvenöt évesen még egy megyei csapatban szerepeltem. Az edzősködést a mai napig nem hagytam abba. Játékosként is készültem rá, már 1974-ben dolgoztam csapat mellett. Ám 1989-ben választanom kellett, mert úgy döntöttem, ha bizalmat kapok, vezetőként akarok dolgozni szülővárosomért. Hosszú évekig reggel fél hétkor vezényeltem edzést a gyerekeknek, a hivatali munkaidő előtt, s ma is segítem a serdülőket. Jó csapatunk lehetne, sajnos a gyerekek, bár lelkiismeretesen edzenek, nem szeretnek versenyezni.

Nem kifogásolják a választói, hogy nem utat épít a kézilabdacsarnok vagy a nemrég átadott uszoda helyett?

Nem, mert nem csak a sporttal törődünk. Tizenkilencedik éve tudatos városfejlesztés folyik Tökölön. Azt tesszük, amit az itt élők várnak tőlünk. A sportcsarnok vagy az uszoda építése ugyanúgy közösségi igény volt, mint az utak aszfaltozása, a városközpont, a művelődési ház és az egészségcentrum korszerűsítése. Kulturált, európai szintű közösségi tereket alakítunk ki, s természetes, hogy ennek a sportlétesítmények is részei.

Profitál-e valamit abból a közéletben, hogy korábban sportoló volt?

Hogyne! Kapusként is gyakran kellett gyors döntéseket hoznom, bátorságot tanúsítanom, és nagyfokú empátiára is szükség volt. Hiszen ki kellett találnom az ellenfelek szándékát, s vállalni cselekedeteim hozadékát, felelősségét. Ezekre a tulajdonságokra polgármesterként is szükségem van. A kapus csapatjátékos, mégis kicsit kívül is van a kollektíván, s talán így van ez a képviselő-testületben is. Az edzői munka megtanított a tervezésre, csak immár nem játékosokkal, hanem a tököli polgárokkal, a képviselőkkel kell terveket egyeztetnem, energiáikat mozgósítanom.

A polgármester mintegy a testület edzője lenne?

Erre egykor azt válaszoltam, hogy igen. Ma már úgy gondolom, a jó polgármester az edzői és a csapatkapitányi szerep ötvözete.

Lassan tizenkilenc éve irányítja Tökölt, amely időközben város lett. Mire a legbüszkébb?

A sikeres értékváltásra, ami alapja a gazdasági és közösségi sikereinknek. A sporton és a közösségeken keresztül sok minden megváltozott. Tököl összetartó, jó hírű város lett. Nem volt könnyű a helyzetünk, hiszen bennünket sokan a börtönnel azonosítottak. A sportnak is köszönhető, hogy ez a helyzet alaposan megváltozott. Sikeres sportolóink példája az összetartozásra, a kitartásra és a szabályok betartására tanít mindenkit, de elsősorban a fiatalokat. Büszkék vagyunk a világválogatott kézilabdázó Szilágyi Istvánra, a kick-box-világbajnok Pesuth Ritára, a labdarúgó-válogatott Hamar Istvánra, a legidősebb tököli válogatottra, a kézilabdás Kele Miklósra, meg hogy női és férfi kézilabdásaink, akárcsak futballcsapatunk, már a második vonalban szerepel. Kiemelkedőek a Gnyálin István vezette kickboxosok, jó hírűek a ritmikus gimnasztikázók, a Fit-kidesek és a fogathajtó versenyzők. A város örömmel támogatja a lovassport és a motokrossz kedvelőit is.

Korábbi ferencvárosi sportolóként hogyan vélekedik a zöld-fehér klub jelenlegi helyzetéről?

Nehéz megmagyarázni, ami az elmúlt években az FTC-vel történt. Nem vártam, hogy a Fradi kivételezett legyen a rendszerváltozás után, de azért az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy úgy bánnak a klubbal, mint a legsötétebb ötvenes években. Az is fáj, hogy a kilencedik kerület valamiért nem érzi sajátjának az egyesületet.

A női kézilabdázókra külön is figyel?

Persze, hiszen 1989-ben nagy álmom teljesült, amikor a csapat vezetőedzője lehettem. Kétezertől hét éven át kapusedzőként segítettem Németh András munkáját. Élmény volt Sugár Tímeával, Pastrovics Melindával, Katarina Miklosovával és Haris Katalinnal dolgozni. Felejthetetlen marad az EHFkupa és a Bajnokok Ligája ezüstérmének megnyerése.

Ezek szerint még önnek is tartozhat a klub…

Nekem biztosan nem, mert még költségtérítést sem kértem. Barátságból segítettem. De megérte, mert sok sikernek lehettem részese, és szerepelek a tablókon.

Van valami miatt hiányérzete?

Csapataink nagyon jó helyen állnak a bajnokságokban. Fontos, hogy minél több tököli szerepeljen az együttesekben, mert így érezzük sajátunknak őket. Bár nehéz feladat a felnőttcsapatok szintjére emelni az utánpótlás-nevelést, ám elkerülhetetlen. Előre akarunk jutni a városfejlesztésben, eredményeket akarunk a sportban, mert Tököl olyan település, ahol becsülik a városért erőfeszítéseket vállalókat, ahol érdemes sportcsarnokot, uszodát, futballpályát építeni. Hiányérzetem nincs, viszont reménykedem, hátha lesz egyszer úszóvilágbajnokunk is, mint Cseh László a szomszédos Halászteleknek.