A szurkolás maradt

Jó lett volna kárörvendően mu latni az időjósokon. Még pénteken, a windsdori hotel pazar kertjében sütkérezve jegyezte meg Ferenczi István, hogy a meteorológusok vasárnapra havazást jósolnak, ami tekintettel a kellemes tavaszi időre, igen valószínűtlennek tűnt. Abban maradtunk a Barnsley csatárával, hogy biztosan kicsit hűvösebb lesz, hullik talán némi csapadék is, de ennyivel biztosan megússzuk, elvégre mégiscsak április van.

Nem nekünk lett igazunk: vasárnapra virradva igazi tél köszöntött Londonra. A parkoló autók eltűntek a hó alatt, éles szél kavargatta a nagy, sűrű pelyheket, a parkok pedig megteltek hógolyózó, szánkózó gyerekekkel.

A zordra váltó időjárás persze nem tartott vissza 40-45 ezer cardiffi és ugyanannyi barnsleyi szurkolót attól, hogy elinduljon a messzi Londonba. Holmi hó és vihar nem lehetett akadálya annak, hogy ott legyenek a nagy eseményen, az FA-kupa második elődöntőjén, amelyről, őszintén szólva, néhány hónappal korábban még csak nem is álmodoztak. Mindkét csapat a másodosztályban vitézkedik, a walesi valamivel eredményesebben, hiszen a középmezőny stabil tagja, a Barnsley viszont a hétvégén a kiesést jelentő 22. helyre csúszott vissza, tehát egyik szurkolótábor sem hihette még a naptári tél idején, hogy az áprilisi zimankóban a kupadöntőért játszhatnak a kedvenceik. Hátborzongató volt, hogy amikor délelőtt tíz órakor a Wembleyhez ért a világkörüli útján éppen itt tartó olimpiai láng, már legalább harmincezren szórakoztatták egymást a stadion előtti sugárúton a jeges szélben és sűrű hóesésben. A tömeg pedig az idő múlásával egyre csak dagadt, és végül az időjárás is megkegyelmezett neki: már délben olvadni kezdett, a kezdés előtt egy órával pedig már ragyogó napsütésben hangolhatott a nagy csatára a két, összességében több mint nyolcvanezresre duzzadt tábor.

A több mint nyolcvanezernek azért is van némi üzenetértéke, mert a magyar másodosztály Keleti csoportjának tabellájával összehasonlítva, itt most az történt, hogy a Jászberény játszott a BKV Előrével…

S ha már szóba jött az utazás: a két elődöntő négy csapata közül a Barnsley érkezett a legmesszebbről, a város 570 kilométerre fekszik Londontól. Az FA-kupa főszponzora, a nálunk is ismert energetikai cég kiszámolta, ha a drukkerek nem egyénileg utaznak autókkal, hanem ötvenesével beülnek egy általa ingyen biztosított buszba, akkor ezzel két tonnánál is több széndioxidtól kímélik meg a környezetet, és annyi energiát spórolnak meg, amennyivel nyolcezer futballmeccset lehet megnézni a televízióban. Nincs adatom, hogy mennyien éltek a lehetőséggel, de reklámfogásnak nem utolsó ez az akció.

Mi, magyarok természetesen nem lehettünk elfogulatlanok a második elődöntőn sem. Szombat délután eldőlt, hogy Gera Zoltán nem lesz ott május 17-én a döntőben, mert a West Bromwich Albion 1–0-ra kikapott a Portsmouthtól, ám még nem kellett feladnunk a reményt, hiszen a Barnsley, amelyet a Liverpool és a Chelsea kiverése óta csak a „nagy óriásölőként” emleget az angol sajtó, még végrehajthatta a bravúrt, soraiban Ferenczi Istvánnal. A klub vadonatúj szerelést készíttetett az elődöntőre, ezzel is jelezve, mekkora nap ez a történetében, és bízva abban, hogy ha elbírtak az óriásokkal, talán boldogulnak egy törpével, már ha a Jimmy Floyd Hasselbainket felvonultató Cardiffot törpének lehet nevezni… Ami pedig a magyar vonatkozást illeti, a lelátón három piros-fehér-zöld zászlót is fel lehetett fedezni, a feliratuk szerint Balatonboglárról, Lelléről és Szegedről jöttek el szurkolni az elődöntő magyar szereplőjének, akinek bizonyára felemelő pillanat lehetett az életében, amikor azt hallotta csaknem százezer néző előtt a Wembley gyepén állva, hogy „number thirteen, Isztván Förenci!

Amúgy az elején említett windsdori beszélgetésen azt is elárulta, hogy szerinte ez lesz eddigi pályafutása csúcsmeccse, hiszen könnyen lehet, többé nem léphet pályára ennyi néző előtt, ilyen rangos összecsapáson.

Ha nem is könnyen, de így is lett.

A Cardiff már a 9. percben vezetést szerzett Joe Ledley remekül eltalált lövésével, majd csaknem egy órán keresztül derekas, ám kevésbé élvezetes gyűrkőzés zajlott a pályán. Hatalmas iram és küzdelem, ám sehol egy ötlet, Ferenczi István ritkán ért labdához, a 68. percben lecserélték, ám még le sem ülhetett a padra, amikor csapattársa, Kayode Odejayi kihagyta a meccs helyzetét. A Barnsley ennél közelebb már nem került az egyenlítéshez, és bár egyik csapat sem volt jobb a másiknál, nem sorjáztak a helyzetek egyik oldalon sem, a korai gól eldöntötte a továbbjutást, és a Cardiff szurkolói hagyhatták el a stadiont azzal a kellemes tudattal, hogy a döntőre visszatérnek.

Mi pedig kicsit szomorúan könyvelhettük el, hogy a sors nem volt kegyes hozzánk. Mivel a Premiershipben nem nyüzsögnek a magyar futballisták, precízen fogalmazva manapság egyetlenegy sincs, és mert kicsi az esélye, hogy a közeljövőben ismét három másodosztályú csapat kerül az FAkupa elődöntőjébe, alighanem sokat kell várnunk hasonló lehetőségre.

Jó lett volna május 17-én magyar játékosnak szurkolni az FAkupa döntőjében, de ez sajnos csak vágy marad.

Elődöntősök voltunk. S azért ez is valami.