Üzenet jött: hitel nincs

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2008.04.05. 00:00
Címkék
Telkiben edzőközpontot építene az MLSZ, de egyelőre nincs rá pénze. Ráadásul hiába született szóbeli megállapodás az OTP-vel arról, hogy kétmilliárd forint hitelt ad a szövetségnek, a pénzintézet végül elállt szándékától.

A Kisteleki István vezette Magyar Labdarúgó-szövetség egyik legjobb tervének ígérkezik (ígérkezett?) a Telkiben létrehozandó edző-, oktató- és tudományos központ létrehozása. Kétség sem férhet ahhoz, hogy ez a legdrágább terv is, hiszen mindennel együtt 2.4 milliárd forintba kerülne a kivitelezés. Az MLSZ azonban saját kasszából nem tudja finanszírozni, mindenképpen hitelt kellene felvennie, de egyelőre nem sikerült megállapodást kötni egyetlen pénzintézettel sem. Csütörtökig úgy volt, hogy az OTP Bank Nyrt. központi fiókja folyósít kétmilliárd forintot a szövetségnek, ám végül elállt az üzlettől, így értelmetlenné vált, és elmarad az április 7-re tervezett rendkívüli közgyűlés, amelyet Kisteleki István kezdeményezett, hogy döntsenek a kölcsönfelvétellel kapcsolatban.

„Az OTP illetékesei faxon tájékoztattak minket, hogy nem kívánnak együttműködni velünk ebben az ügyben – mondta Szabó László, az MLSZ stratégiai és kommunikációs igazgatója. – Korábban több bankkal is tárgyaltunk a kölcsönfelvétel lehetőségéről, s most újra felvesszük a kapcsolatot más intézetekkel.”

A szövetségnek hitelt kell felvennie, hiszen nagyra törő terveket sző. Négy kis- és egy nagyméretű pályát – automata öntözőkkel, mozgáselemző kamerarendszerrel – építenének Telkiben, valamint két edzőpályát és egy műfüves pályát is létesítenének. Ezenkívül lenne csarnok, teniszpályák, hatvanszobás szálloda, étterem, konferenciaközpont, wellnessrészleg, egészségügyi létesítmények, öltözők, könyvtár és kiszolgáló létesítmény. Itt készülnének a válogatottak, terveznek utánpótlástornákat, és természetesen kiadnák bérbe a létesítményt hazai és külföldi klubcsapatoknak.

A lapunk birtokába került és Kisteleki István jegyezte előterjesztés szerint (erről döntött volna a rendkívüli közgyűlés) az MLSZ-nek vannak saját forrásai a kivitelezésre, mintegy 200 millió forintnyi önrész van a szövetség kasszájában. Ezenkívül 300 milliós forgóeszköz- és 100 millió forintos folyószámlahitelt venne fel a szövetség. Kellene még igényelni kétmilliárd forint jelzálogalapú beruházási hitelt, amelyre garancia lenne az MLSZ székháza, a Telkiben felépítendő központ, a válogatott mérkőzéseinek közvetítési és egyéb multimédiás jogai, a Borsodi Sörgyártól és az adidastól befolyó szponzori bevételek, valamint a Sportfive-tól várható jogdíjak.

Persze a húszéves futamidejű hitelt törleszteni is kell, ami nehéznek tűnik, ha a szövetség lemond legjelentősebb bevételi forrásairól. Az európai és a nemzetközi szövetség is adott céltámogatást, előbbi 648, utóbbi 131 millió forintot, vagyis összesen 779 millió folyt be ebből a forrásból (ezek a számok szerepelnek az elnök beadványában, amelyeket a március 31-i valutaárfolyammal számolt, a pénteki adatok alapján más lenne az összeg), amelyből a tartozásokat fizetik vissza, vagyis a nagyjából 1.2 milliárdot más forrásból kell előteremteni.

„Az üzleti elképzelések szerint a centrum üzemeltetése kitermeli ezt a pénzt, két-három esztendő alatt nyereségessé kell válnia, így finanszírozható lenne a hitel – mondta Szabó László. – Ki lehet adni kluboknak, különböző rendezvényekre is. Ráadásul a centrum átadása után spórolnánk is, hiszen nem kellene edzőtábort bérelnünk.”

Mint kitűnik, a nagy terv kapcsán minden feltételes módban hangzik el. Nem csoda, hisz pénz nélkül lehetetlenség építkezni…

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
2 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
2 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen

Tenisz
2 órája

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
4 órája

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik