Wöller Gergő bronzérmes

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
2008.04.03. 02:04
Címkék

Ez már jobban sikerült. Mármint a finnországi Európa-bajnokság második – a szabadfogású szakág versenyének utolsó – napja. Legalábbis nekünk, magyaroknak. Az első napon ugyanis mérkőzést sem tudott nyerni a szőnyegre lépő négy birkózónk. Tudtuk ugyan, hogy az olimpiai kvalifikációs versenyek elsőbbséget élveznek az Eb-vel szemben a felkészülésben, ám az esetleges katasztrofális szereplést (mondjuk a keddi nap megszorozva kettővel) mégiscsak nehéz lett volna jó szívvel méltatni. Szerencsére azonban nem kell szemlesütve pironkodnunk, ha azt állítjuk: összességében megfelelő teljesítményt nyújtott a szabadfogású válogatott.

És hogy mi, illetve ki egyensúlyozta a keddi gyengélkedést? Wöller Gergő. A 25 esztendős versenyző bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon – pályafutása során immár másodszor. A 60 kilós sportoló a 2007-es szófiai harmadik helyével ellentétben most mégsem volt teljesen elégedett.

„A francia ellen kétszer hibáztam az elődöntőben, ellenfelem pedig mindkét alkalmat kihasználta, és megnyerte a mérkőzést –

értékelt a verseny után Wöller. – A sorsolásra nem panaszkodhatom, életemben nem voltam még ennyire szerencsés, úgyhogy van bennem némi hiányérzet.”

Wöller előtt meg kell emelni a kalapot. Hozzáállása és szerénysége példaértékű, sajnálni csak egyvalamit lehet: a remek teljesítmény sem ér olimpiai kvótát.

„Ha a verseny előtt azt mondják, hogy harmadik leszek, természetesen elfogadtam volna. Pekingi repülőjegyet érő ötödik hellyel azonban sokkal boldogabban térnék haza” – értékelt Wöller, aki mellett még Ligeti Dániel tett ki magáért szerdán. Az Eb-újonc 96 kilós birkózó az értékes ötödik helyen zárt.

A szabadfogásúak viadala véget ért, csütörtökön két napig a nők versenyével folytatódik az Európa-bajnokság. A magyar válogatott öt súlycsoportban képviselteti magát.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 perce

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
24 perce

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
46 perce

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
50 perce

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
54 perce

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
1 órája

Schmidt Ádám: Óriási a küzdelem azért, hogyan szólítsuk meg a fiatalokat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik