A pont az egyetlen pozitívum

2008.03.31. 00:49
Címkék

Nehéz hétvége volt? Nehéz hétvége volt?

Nagyon – vallotta be Tóth Imre. – Végig csak szenvedtem, a motor egyáltalán nem ment úgy, ahogyan szerettem volna, hiába csináltunk vele bármit, egyszerűen nem találtunk rá a megfelelő beállításokra.

Akkor a rajt előtt nem lehetett túl optimista.

Cseppet sem voltam az. Fogalmam sem volt, hogy fogom végigbírni a huszonhat kört. Egyvalamit tudtam csak, hogy végig akarom csinálni a futamot. Néhány perccel a rajt előtt apu is azt mondta: figyelj, sokan kiesnek majd, neked mindenképpen be kell fejezned a versenyt, akármilyen rossz is a motor.

Nem lehetett túl élvezetes.

Végig a váltót figyeltem, és azon stresszeltem magam, mikor fog megállni a motor. A váltó többször beakadt, de csak rúgtam, rúgtam, és valahogy mindig tovább tudtam menni. Az utolsó körökben többször eszembe jutott, hogy kiállok, mert annyira küszködtem – a gumi is teljesen elkopott, és egy kicsit sem élveztem a motorozást. De azért csak mentem, mentem, próbáltam elérni a célig. A végén pedig szerencsém volt, pontot szereztem.

Örült neki?

A hétvége egyetlen pozitívuma volt ez az egy pont, és persze örültem is neki, de jobban szeretnék máskor úgy ponthoz jutni, hogy mindenki célba ér, és én megküzdök érte. Most ugyanis csak saját magammal és a motorral küzdöttem.

Legfrissebb hírek

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
5 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
5 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
29 perce

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
54 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
1 órája

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
1 órája