Nicolas Anelka kérte, hogy védje a lövéseit

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2008.03.27. 00:32
Címkék
Szerdán a magyar U21-es válogatott Horvátországgal játszik felkészülési mérkőzést Csáktornyán. Az ellenfél jelentős játékerőt képvisel, így a magyar csapat kapusa, Bogdán Ádám aligha unatkozik majd a kilencven perc során.

Hat év után először nem Róth Antal állítja össze az U21-es válogatott kezdő tizenegyét.

A szakember szerződése decemberben lejárt, majd miután nem hosszabbították meg, az MLSZ elnöksége Sisa Tibort bízta meg, hogy a Horvátország elleni találkozóra felkészítse a csapatot. Ami az erőviszonyokat illeti: amíg a horvátoknak jó esélyük van bekerülni az Eb-döntő nyolcas mezőnyébe, a magyar gárda bizonyosan lemarad a kontinenstornáról. A cél mégsem lehet más, mint hogy a selejtezősorozat hátralévő két párharcát, a San Marino és Szerbia elleni meccset sikerrel vegye a csapat. Az angol Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers kapusa, Bogdán Ádám profi mentalitással készül a mérkőzésre.

Aki nap nap után Angliában futballozik, milyen érzésekkel jön haza az utánpótlás-válogatottba?

Meglehet, sablonos, amit mondok, de engem mindig büszkeséggel tölt el, ha a hazámat képviselhetem – felelte Bogdán Ádám.

A Bolton kapusaként a világ legerősebb bajnokságában szerepel, és ez még akkor is tiszeteletet érdemlő, ha együttese a kiesés ellen küzd.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, lassacskán el kellene kezdenünk nyerni. Most mondhatnám, hogy a Boltonnak a legjobbak között a helye, azonban a szavak ebben az esetben keveset érnek, minden a pályán dől el. Legközelebb az Arsenal jön hozzánk, aztán megyünk az Aston Villához, a bajnokságot pedig hét forduló múlva a Chelsea ellen fejezzük be. Nehéz sorozat vár ránk, de hiszek abban, hogy jól jövünk ki belőle.

Az ősszel még csapattársa volt Nicolas Anelka, aki ma már a Chelsea profija, és finoman fogalmazva is nehéz embernek tartják. Hírlik, önnel mégis megtalálta a közös hangot.

A francia támadó csendes, magának való ember, sokan különcnek tartják. Valóban jó volt a viszonyunk: szinte naponta megkért rá, hogy az edzés után túlórázzam vele, próbáljam hárítani a szabadrúgásait vagy éppen a tizenegyeseit. Örömmel segítettem neki.

A felnőttekkel gyakorol, rendszeresen tagja az utazó keretnek, a finn válogatott Jussi Jääskeläinen és az ománi Ali el-Habszi azonbanmegelőzi a rangsorban. Milyenek a kilátásai?

Jussi Jääskeläinennek a nyáron lejár a szerződése, meglehet, a korábbi válogatott Ian Walker is távozik, így előfordulhat, hogy a legjobb barátommal, el-Habszival ketten maradunk kapusok a klubnál. Nem tudom, miként alakul a sorsom, de jó lenne, ha elmondhatnám, mindent megtettem az előrelépés érdekében.

Ennyi munícióval a tarsolyában mit vár a szerdai korosztályos válogatott mérkőzéstől?

Csalódott vagyok Európabajnoki szereplésünk miatt, remélem, két győzelemmel fejezzük be a sorozatot. Megtanultam, a múltban történtek miatt kár keseregni, mindig csak a jelen számít, és a jövőre kell készülni.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
3 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
21 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
24 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
36 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
39 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik