Kahn méltó búcsúja

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.03.13. 01:55
Címkék

A szövetség beleegyezése után biztossá vált, hogy Oliver Kahn búcsúmeccsén szeptember 2-án a Bayern München a német válogatottal csap össze az Allianz Arenában. A 38 éves kapus a Karlsruhéban kezdte profi pályafutását, eddig 86 válogatott és 549 bajnoki mérkőzésen védett. Hét Bundesliga-címe és öt kupagyőzelme mellett többek között Bajnokok Ligáját és UEFAkupát is nyert a bajorokkal. Emellett tagja volt az 1996ban Európa-bajnokságot nyerő német válogatott keretének, igaz, egyetlen mérkőzésen sem jutott szóhoz, továbbá egy-egy világbajnoki ezüst- illetve bronzérme is van, valamint őt választották meg a 2002-es torna legjobb játékosának.

Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó-szövetség elnöke úgy nyilatkozott, boldogan mentek bele a kérésbe, mivel Kahnt kivételes sportembernek tartja, aki megérdemli, hogy méltó módon búcsúzzon.

„Biztosan nagyon nehéz pillanat lesz számomra, amikor szeptemberben húszéves karrierem végére érek – mondta Kahn. – Ennek ellenére nagyon várom a mérkőzést, hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a Bayern München és a válogatott csap össze a tiszteletemre.”

Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
14 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
28 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
39 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik