A Roma nem az Inter!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.10. 22:48
Címkék
A Serie A-ban folytatódik a maratoni versenyfutás az első és a negyedik helyért: az Inter szombati győzelme után vasárnap az üldöző Roma is begyűjtötte a három pontot, míg valamivel hátrébb az Empoliban nyerő Milan egy pontra megközelítette a Sienában veszítő Fiorentinát.

Az olasz bajnokságban minden ki versenyt fut valakivel, ráadásul nem mindig közvetlen versenyt. A Roma és az Inter speciel a bajnoki címért harcol egymással, és bár a fekete-kékek hat ponttal jobban állnak vetélytársuknál, ez a különbség volt már majdnem kétszer ennyi is. A két gárda tudását ráadásul lemérhettük egy furcsa teszten is, hiszen egy hét alatt mindkettő a Napoli vendége volt a San Paolo Stadionban. Az eredmény azonban egészen más lett. Amíg az Inter vesztesen (sőt: veretlenségét elveszítve!) hagyta el Nápolyt, addig most a Roma – amely szerdán még Madridban vitézkedett – tulajdonképpen simán nyert 2–0-ra.

Simone Perrottának mindössze 82 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy bevegye a hazai kaput, és a Roma ezt követően is támadásban maradt, az első félidőben még három tiszta gólhelyzetet dolgozott ki. A helyzet szünet után sem változott, a „farkasok” ezúttal is a félidő elején szereztek gólt – a Romával az 500. tétmeccsét játszó Francesco Totti tizenegyesével. A Napoli ezt követően megpróbált legalább szépíteni, de Doni kapusnak nem kellett megizzadnia ahhoz, hogy megvédje hálóját a támadásoktól.

„Az első pillanattól odafigyeltünk, és ez meg is látszott az eredményen. Roppant fontos három pontot szereztünk egy rendkívül erős ellenféllel szemben. Megérdemeltük a sikert, ráadásul az eredmény csalóka, mert nem volt ilyen sima a győzelmünk” – értékelt Luciano Spalletti, a továbbra is hatpontos hátrányban lévő Roma edzője. A fővárosiak és az Inter közötti versenyfutáshoz hasonló a Fiorentina és a Milan öldöklő küzdelme a negyedik helyért – azaz a BL-indulásért. Mindkét együttes vendégként lépett pályára, és mindkettő toszkán kiscsapat otthonában, az eredmény azonban eltérő lett. A kissé tartalékos lilák az első félidőben több helyzetet is kihagytak Sienában, a hazai gárda pedig szünet után Maccarone góljával büntetett.

„Elképesztő lehetőségeket puskáztunk el, a hajrára pedig elfáradtunk, hiszen csütörtök este nehéz mérkőzést játszottunk az UEFA-kupában” – értékelt Cesare Prandelli, a firenzeiek trénere. A Milan igazi adok-kapok meccset játszott Empoliban, hiszen Pato (immár hatodik) találatára Antonio Buscé gyorsan válaszolt, aztán mindkét együttes kihagyott számos helyzetet, majd a hajrában Kaká egy góllal és egy gólpasszal „kialakította” a 3–1-es végeredményt. Ezért (is) jó egy aranylabdás a háznál…

Legfrissebb hírek

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
1 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
27 perce

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
29 perce

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
45 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
1 órája

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
1 órája

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik