Csak szorossá tették

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:55
Címkék
Négy ponttal maradt el a bravúrtól a Pécs, amely utolsó pillanatig kiélezett találkozón 79–69-re legyőzte a Falcót az MK negyeddöntőjének viszszavágóján, ám összesítésben 155–152-vel a szombathelyiek jutottak a legjobb négy közé.

„Ha a csapatomat bárki bárhol bántja, legszívesebben kitépném a szívét” – nyilatkozta Sztojan Ivkovics néhány nappal azután, hogy a kupacsata első felvonásán nézeteltérése támadt a szombathelyi szurkolók egy csoportjával. A Pécs szakmai igazgatóját percekig ócsárolta az odavágón a Falco-tábor, amikor Bojan Lapov fegyelmezetlenségét követően szóváltásba keveredett a vendégkispad mögött ülő drukkerekkel. Ezúttal a mintegy kétszáz vendégszurkoló nagyszerű hangulatot teremtett már negyedórával a kezdés előtt, s a pécsi edző nyilatkozatára reflektálva ismét Ivkovicsot foglalta rigmusba. A sárga-feketék külön örültek, hogy Kálmán László is együtt melegített társaival. A válogatott irányító az első találkozót combizomhúzódása miatt kihagyta, ám most harcra készen állt, noha Szrecsko Szekulovics előre jelezte, csak akkor száll be a mérkőzésen a karmester, ha veszélybe kerül a Falco továbbjutása.

Nick Williams óriási zsákolása és Bojan Lapov blokkja adta meg az a alaphangot, majd a horvát center triplát dobott, s máris hamisítatlan kupahangulat kerekedett a csarnokban. Megpróbált gyors tempót diktálni a hazai gárda, de hiába tűntek motiváltabbnak és frissebbeknek a pécsiek, így sem tudta leszakítani ellenfelét a baranyai együttes. Ez főleg Jara Rubin Doyne-nak volt köszönhető, a szombathelyiek amerikai légiósa folyamatosan megoldhatatlan feladat elé állította a pécsieket. A hazai csapat kezdeti lendülete talán a sok kapott kosár, talán az elmaradt előny miatt alábbhagyott, s szinte csak Lapov és Williams tudott eredményes lenni, a többiek alig jelentettek veszélyt a vendégek gyűrűjére.

Dragan Alekszics fújt riadót a második félidő elején, a szerb bedobó gyors egymásutánban termelt négy pontot. Csatlakozott hozzá Williams és Lapov, így 12–0-s etappal kezdett a Pécs, s máris majdnem nyílt lett a továbbjutás kérdése (47–37). Csaknem öt percig gólképtelen volt a vendéggárda, a kosárszünetet természetesen Doyne törte meg. Hirtelen izgalmassá vált a csata, ám a Kálmán helyett kosarazó Váradi Kornél és Borszéki Csaba triplájával visszaverte a rohamot a Falco. Ekkoriban záporoztak a hármasok, két perc alatt öt tripla hullott a gyűrűkbe. Négypontos előnnyel vágott neki a Pécs az utolsó negyednek, vagyis még tíz hiányzott a továbbjutáshoz. A 35. percben kipontozódott a fehérorosz Mikalai Aliakszejev, majd a négy fault miatt korábban pihentetett, de időközben újra pályára küldött Williams megint beindult, így újfent karnyújtásnyira került a Pécs ahhoz, hogy beérje a Falcót (68–58). A meccs közeledett a drámai végjáték felé, s nem is csalódtak a nézők, mert az utolsó pillanatig volt lehetőségük a hazaiaknak hátrányuk kiegyenlítésére, ám hat másodperccel a dudaszó előtt eleresztett Williams-hárompontos lepattant a gyűrűről. Ha bemegy, hosszabbítás, így viszont Falco-továbbjutás lett a vége a sportágat kiválóan népszerűsítő, nagyszerű összecsapásnak.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
11 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
12 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
14 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
26 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
55 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik