Hiba temetni a Chelsea-t

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.03.02. 00:29
Címkék

Sokak szerint az Arsenal és a Manchester United is olyan formában van ebben az idényben, hogy a Chelsea-nek minden bizonnyal be kell érnie a harmadik hellyel. Az egy meccsel kevesebbet játszó „kékek” hátránya jelenleg kilenc pont a listavezető Arsenallal szemben, de a „vörös ördögöket” irányító Sir Alex Ferguson szerint hiba lenne leírni Avram Grant együttesét. A skót úgy véli, nem behozhatatlan a Chelsea hátránya, ráadásul az is a londoniakat segíti, hogy az „ágyúsokkal” és az MU-val is a Stamford Bridge-en játszik. Más kérdés – így Ferguson –, hogy Frank Lampardék jobban örülnének a Bajnokok Ligájagyőzelemnek. A 66 éves szakember azzal indokolta meglátását, hogy Roman Abramovics szeretné, ha a csapat végre elhódítaná a BL-serleget, és ezt az is elősegítheti, hogy az egyik legkönynyebbnek tűnő ellenfelet, az Olympiakoszt kapták a nyolcaddöntőben.

A Chelsea játékosai nem engedhetnek meg maguknak nagyobb botlásokat, ezért a héten találkozót tartottak, hogy megbeszéljék a Ligakupa-döntőben a Tottenhamtől elszenvedett 2–1-es kudarcot, amellyel 16 mérkőzéses veretlenségi sorozatuk szakadt meg.

„A beszélgetés végén egyetértettünk abban, hogy sokkal jobban is teljesíthettünk volna a döntőben – mondta John Obi Mikel, a klub nigériai középpályása. – Csalódottak vagyunk, de túl kell lépnünk a kudarcon, mert a szezon hátralévő részében is jó formában kell futballoznunk.”

A felzárkózást szombaton a West Ham otthonában folytathatják a kékek, és az előjelek nekik kedveznek: tavaly áprilisban 4–1-re győztek az Upton Parkban, az ősszel pedig a korábban éppen a WHU-t erősítő Joe Cole góljával nyertek hazai pályán, ráadásul kilenc mérkőzés óta veretlenek a Premier League-ben. A látogatókat még sérülések sem gyengítik, míg Alan Curbishley gárdájában Craig Bellamy, Lee Bowyer, Kieron Dyer és Matthew Etherington kidőlt, rajtuk kívül Henri Camara, valamint Bobby Zamora játéka is kérdéses.

A bajnokira való készülődés közben John Terry is hallatta hangját, cáfolva, hogy elvágyódna a Chelsea-től. A két hónapig sérüléssel bajlódó hátvéd állítólag nagy vitába keveredett Henk ten Catéval, az együttes másodedzőjével, ezt megelőzően pedig nem kapott lehetőséget az Olympiakosz (0–0) elleni BLmeccsen sem. A 27 éves játékos azonban leszögezte, nem akar távozni a klubtól, sőt lehetőség szerint a londoniaknál fejezné be pályafutását.

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
7 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
27 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
38 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
44 perce

Antonelli már a Q1-ben autót tört; folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
45 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
1 órája

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
1 órája