Minden egyéb információval ellentétben az első Európa-bajnokságot 1968-ban rendezték. S akkor mégis miért szerepel az oldal tetején látható időegyenesen a szóban forgó évszám előtt már az 1960-as és az 1964es is? A válasz kézenfekvő: a franciaországi és a spanyolországi, Nemzetek Európa-kupája néven futó kontinensviadal után az olaszországi esemény viselte először az Európa-bajnokság elnevezést.
De nem csak ebben hozott változást a negyven évvel ezelőtti torna. A selejtezőre nevező országokat ekkor osztották először csoportokba, a hét kvartett és az egyetlen trió győztese jutott az oda-vissza vágós negyeddöntőbe. A 31 résztvevő közül érdemes kiemelni az 1966-os világbajnokságon ezüstérmet szerző, ám az európai élversenyen először szereplő NSZK-t (a csapat az albánokkal szembeni, szégyenteljes 0:0 miatt csoportjából sem jutott tovább) és a szintén első alkalommal bemutatkozó Skóciát. Utóbbi válogatott, bár a négy brit nemzetet – Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország – felvonultató négyesben végül csak a második helyen futott be, a ’68-as viadal kapcsán beírta magát a futballtörténelembe: az angolok elleni csoportmeccsre a glasgow-i Hampden Parkba 130 711 szurkoló préselődött be. Az Angliának kedvező 1:1-es eredményért némi kárpótlást nyújthat a skótoknak, hogy a hihetetlenül magas nézőszám azóta is csúcsnak számít az Eb-k történetében.
Érdekesség, hogy a négyes döntő helyszínéről az Európai Labdarúgó-szövetség csak akkor döntött, amikor már ismertté vált a negyeddöntőből továbbjutó együttesek listája. A Szovjetunió, Jugoszlávia, Anglia, Olaszország négyesből végül – nem kis részben az akkor az olasz szövetség elnökeként dolgozó Artemio Franchi hathatós sportdiplomáciai közbenjárásának köszönhetően – utóbbit bízták meg a torna lebonyolításával. A végjátékban már egymérkőzéses formában megrendezett párharcoknak addig példátlan módon három város adott otthont, Nápoly, Firenze és Roma.
Az elődöntő eseményeit az érintett országokban azóta is emlegetik: a jugoszláv–angol (1:0) összecsapás minden idők egyik legkeményebb és legdurvább futballmeccse volt, az olasz–szovjet találkozót követő furcsa események pedig később évtizedekig terjengő mendemondák sorát ihlették. A két gárda nápolyi mérkőzésén a gól nélküli döntetlent hozó kilencven perc után hosszabbítás következett, ám a csapatoknak a ráadásban sem sikerült betalálniuk. Mivel akkoriban nem volt szokás tizenegyesekkel dűlőre vinni az ütközetet, jöhetett a pénzfeldobás. A nyugatnémet Kurt Tschenscher játékvezető a két csapatkapitánnyal bevonult az öltözőbe, hogy ott hajtsák végre a fináléba jutásról döntő műveletet. Mindeközben a stadionban hetvenezer ember szinte templomi csendben várta a határozatot. Igen ám, csakhogy a feldobott érme begurult a zuhanyozó rácsozatán keresztül a vízelvezetőbe, így újabb pénzdarabot kellett keríteni (később megtalálták az eredetit is, amely a csatornajáratban a szovjeteknek kedvező oldalára fordulva pihent). A megismételt próbálkozás már eredményesnek bizonyult, a másodszori pénzfeldobás a házigazda olaszokat juttatta a római döntőbe.
Két mondat erejéig emlékezzünk meg a jugoszlávok elleni heves csatában alulmaradó, ám a harmadik helyért a szovjeteket magabiztosan megverő (2:0) angolokról is. A britek nehezen tudták feldolgozni félelmetesnek hitt, a két évvel korábbi vb-n csúcsra jutó együttesük „kudarcát”, Alf Ramsey, a legendás szövetségi kapitány ekképp nyilatkozott a bronzmeccs után: „Mi vagyunk a világbajnokok, nehogy azt higygyék, hogy a harmadik hely a valós pozíciónkat tükrözi!”
A június 8-án, három nappal a torna nyitó meccsét követően megrendezett döntőn az olasz és a jugoszláv csapat 1:1-re végzett egymással, és az állás a hosszabbításban sem változott. Azt már a szervezők is túlzásnak tartották volna, hogy a győztes kilétéről ismét pénzfeldobás döntsön, ezért a találkozó újrajátszása mellett „tették le a garast”. A megismételt fináléban – ez volt az együttesek harmadik (!) meccse hat nap alatt – az első döntőn kifutó tizenegyhez képest öt helyen megváltoztatott olasz válogatott Luigi Riva és Pietro Anastasi góljával 2:0-ra diadalmaskodott.