Újra kölcsönben

P. GY. L.P. GY. L.
2008.02.23. 19:46
Címkék

Remek őszt produkált Fülöp Márton a Leicester City kapujában. A helye biztos volt, mi több, biztossá vált a válogatottban is, ám az év végén a Sunderland visszarendelte. A magyar kapust ugyanis a Premier League-ben botladozó csapathoz köti szerződése, ám ott csak harmadik volt ezen a poszton, ezért védett kölcsönben a Championshipben. Azóta legfeljebb a kispadig jutott el, és közben abban reménykedett, hogy klubja ismét kölcsön adja. Ez péntek délután négy órakor be is következett: ekkor írta alá a megállapodást a másodosztály listavezetőjéhez, a Stoke Cityhez.

„Végtelenül örülök, hogy nem kell tovább koptatnom a kispadot, és a pályán bizonyíthatom képességeimet – mondta Fülöp Márton. – A szerződés szerint a bajnokság végéig maradok itt, de ha a klub céljai teljesülnek, és olyan jól érzem magamat, mint ahogyan azt az első tapasztalatok sejtetik, akkor bizonyára hosszabb időre is szívesen berendezkednék itt. A cél a feljutás, és ez azért merőben más, mint volt a kiesés ellen küzdeni Leicesterben. Számomra azért is rendkívül fontos az állandó játéklehetőség, mert csak így lehet esélyem megőrizni a helyemet a válogatottban. Még nem edzettem a csapattal, kisebb sérüléssel is bajlódom, így szombaton az Ipswich elleni mérkőzésen a kispadon ülök majd, de Tony Pulis menedzser megnyugtatott, első számú kapusnak hozott ide.”

Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
28 perce

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
29 perce

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
38 perce

Birkózás: Lévai Levente második, Terék Gerda döntős az U23-as vb-n

Utánpótlássport
56 perce

NHL: szétlövés után nyert a Dallas Coloradóban – videók

Amerikai sportok
59 perce

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
1 órája

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2 órája