A Betis elintézte Raúlékat

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.02.16. 23:31
Címkék

Miközben a játékosokkal kötött szerződések felülvizsgálatával már a jövő csapatát tervezi, a Betis elleni összecsapáson sérültjei miatt nem a megszokott összeállításában lépett pályára a Real Madrid. A Valladolid ellen hét gólt szerző múlt heti együttesből nem léphetett pályára Robinho, őt Royston Drenthe pótolta, de bordatörése miatt legalább egy hónapra kidőlt a sorból Wesley Sneijder is.

Drenthe az előző fordulóban egy gólpasszal és egy góllal hívta fel magára a figyelmet, és ezúttal is igazolta, helye van a kezdő tizenegyben. A heves rohamokkal kezdő Madrid az ő találatával szerzett vezetést, a holland Raúl sikertelen kísérlete után a második hullámban érkezve lőtt a hálóba.

A vendéglátók nem ijedtek meg az éllovas támadásaitól, és az első fél óra elteltével kétszer is kihasználták a vendégvédelem, mindenkelőtt Marcelo hibáit. Kísértetiesen hasonló helyzetben, bal oldali beadás után előbb Edu, majd Mark González előzte meg fejjel a brazil védőt, esélyt sem hagyva Iker Casillasnak a hárításra. A királyi gárda megzavarodott a gyors fordulattól, és nemcsak a szünetig, hanem fordulás után is teret hagyott a zöld-fehérek akcióinak, a legígéretesebbet, Hugo Pavone kísérletét azonban Casillas hárította, később Edu lövése célt tévesztett.

A Real a második félidőben becserélt Ruud van Nistelrooy révén veszélyeztetett, a bokasérüléséből felépült „Van Gol” Sergio Ramos mesteri átadása után tüzelt kapura, de a kapufát találta el. A fővárosiak nagy iramot diktáltak, és keservesen küzdöttek az újabb találatért, míg a Betis veszélyes kontratámadásokkal válaszolt, és nem adott teret ellenfelének az egyenlítéshez.

A madridiak két héttel ezelőtt, az újonc Almería elleni vereség alkalmával úgy vélték, jó időben kaptak pofont, hiszen a bajnokság és a Bajnokok Ligája is a célegyenesébe érkezett, ezért nem bízhatják el magukat. A balsiker után kiütéssel nyertek a Valladolid ellen (7–0), most pedig a Roma elleni BLnyolcaddöntőt megelőzően az lehet a kérdés, vajon az újabb fiaskó után ismét magabiztos siker következik-e.

Legfrissebb hírek

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
3 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
5 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
19 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
31 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
35 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
42 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
53 perce

Corbu Máriusz hívná édesapját: Mit szólsz ehhez a győzelemhez?

Európa-liga
1 órája