Kész csapat helyett építkezés

Alaphelyzetben elfogadható, ha egy szövetségi kapitány a válogatott év eleji mérkőzésein kísérletezésbe kezd. Várhidi Péter erre hívta fel a figyelmet a Szlovákia, illetve a márciusi, Szlovénia elleni mérkőzés előtt. Ez nem lenne furcsa, ha Várhidi Pétert most nevezték volna ki a posztra. Jogilag egyébként valóban ez a helyzet, ám ki ne tudná: 2006 őszén, Kanada ellen irányította először a nemzeti együttest. De ha leszámítjuk az akkor még tényleg csak egy mérkőzésre szóló megbízatását, akkor is már több mint egy éve szövetségi kapitány. A 2007es esztendő nagyjában-egészében erre is ment el: kísérletezésre, játékospróbálgatásokra, hadrend-variációkra és egyáltalán: a kapitány kereste a válogatott stílusát, arculatát. A görögök és a norvégok ellen azt láttuk, tapasztaltuk, Várhidi Péter rossz úton jár. Később kisebb-nagyobb módosításokkal (emlékezhetünk rá: Görögországban más hadrendben futballozott a válogatott, mint mondjuk az őszi barátságos és tétmérkőzéseken) úgy tűnt, megtalálta a helyes ösvényt. Az olaszok elleni győzelemmel, a bosnyákok legyőzésével sikeresen maga mellé állította a szurkolókat is, és ezen a népszerűségen még az év végi rosszabb eredmények sem tompítottak.

A folytonosság kézenfekvő volt (még ha az MLSZ vezetősége másként ítélte is meg ezt a kérdést), ezért magyarázható nehezen az, amit Szlovákia ellen a kapitány „bevállalt”. A védelem csiszolása nem kifogásolható, mert megengedhetetlen, hogy klubjukban epizódszerepeket sem kapó futballisták alapemberek legyenek a nemzeti együttesben, még ha a magyar válogatottról is legyen szó. A nagy értetlenséget a tá-