Igazolták a zöld-fehérek!

Meglepő ajándékot kapott a 82. születésnapját hétfőn ünneplő Grosics Gyula. Az Aranycsapat legendás kapusát – akit súlyos tüdőproblémákkal kezelnek a Kútvölgyi úti kórházban – meglátogatta Rieb György, az FTC elnöke, s odatett elé egy átigazolási lapot, mondván: írja alá, legyen szíves, ön ettől a pillanattól kezdve a Ferencváros igazolt sportolója…

Nyolcvankét esztendősen ritkán váltanak klubot, ön hogyan és főleg miért került kapcsolatba most a Fradival?

Muszáj visszamenni az időben, hogy mindenki megértse a Fradi gesztusát – mondta kórházi ágyán Grosics Gyula. – Az ezerkilencszázhatvankettes chilei vébére már úgy utaztam ki, hogy korábbi klubom, a Tatabánya megegyezett a Ferencvárossal az átigazolásom ügyében. A Bányásznál nem is teketóriáztak sokat, két ifjú tehetség várt az egyes mezre, Gelei Jóska és Rapp Imre. Végig abban a tudatban szerepeltem a világbajnokságon, hogy hazautazásom után az FTC sportolója leszek. Aztán amikor kikaptunk a csehszlovákoktól egy nullára, s azzal kiestünk, a borzalmas hangulatú búcsúvacsorán odajött hozzám Barcs Sándor, az MLSZ akkori elnöke, s a kezembe nyomott egy hivatalos levelet. Ebben az állt, hogy az OTSB és az MLSZ vezérkara nem járul hozzá, hogy én a fővárosba szerződjek.

Mit mondott erre?

Felálltam, és csapattársaim előtt bejelentettem, hogy befejezem a futballt. Baróti Lajos szövetségi kapitány még megkért, hogy védjek az osztrákok elleni meccsen. Ezt megtettem. Itthon aztán senki sem keresett, sehová sem kellettem. Gál István, a Tatabánya vezetője egyszer csak magához hívott, és azt mondta, Gyula, van egy ajánlatom, menjél ki Lengyelországba, remek állást találtam neked. Így is történt. Katowicében kaptam munkát, civil lettem, majd néhány hónap múlva a Górnik Zabrze kapusedzőjeként dolgozhattam. Aztán váratlanul hazahívtak, felajánlva, hogy legyek a Tatabánya edzője. Furcsa időszaka volt az életemnek, én nem így terveztem a búcsút. A címeres meztől is úgy köszönhettem el, hogy a Népstadionban vendégeskedő jugoszlávok kérésére hívtak viszsza hatvankettő októberében egy meccs erejéig a válogatottba. Az volt az utolsó felvonás.

Még mindig nem világos előttem, hogy mindezek után, negyven évvel később miért érzi fontosnak, hogy a Fradihoz tartozzon?

Nézze, gyerekkorom óta Ferencváros-szurkoló voltam, arról nem is beszélve, hogy ezerkilencszázhatvankettőben nagyon szerettem volna a zöld-fehérek kapujába állni. A sors, helyesebben a pártvezetőség nem engedte, így Rieb Györgynek, az FTC elnökének köszönhetően nyolcvankét esztendősen írhattam alá az átigazolási lapot, és lettem így a Fradi sportolója.

Nem érzi úgy, hogy ezzel megbántja az önért rajongó Honvéd-drukkereket?

Csodálatos hat évet töltöttem a Budapesti Honvédnál, de sohasem titkoltam, hogy felsőbb utasításra kerültem ehhez a klubhoz, egyszerűen besoroztak. Büszke vagyok rá, hogy ott védhettem, a világ legjobb csapatának kapusa lehettem, de azt sem rejtem véka alá, hogy a mai napig fáj, hogy ezerkilencszázötvenhat január elsején gyakorlatilag elüldöztek a Honvédtól. Ezt azóta sem bocsátottam meg.

Ha kijöhet a kórházból, és jobban lesz, tiszteletét teszi az Üllői úton?

Igen, a tervek szerint ott leszek a Ferencváros első hazai meccsén március tizenötödikén a Kazincbarcika ellen.