Fagyoskodtak, de nyertek

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék

Nem állítható, hogy a szerb-német szakember, Szlavko Petrovics kíméletes lenne labdarúgóival. A zalaegerszegiek csütörtök hajnalban érkeztek meg a törökországi Belekbe, és azóta napi három edzéssel készülnek a tavaszi folytatásra. A kék-fehérek közben két felkészülési mérkőzést is lejátszottak: előbb a román első osztályú Universitatea Craiova ellen értek el gól nélküli döntetlent, majd a szintén román élvonalbeli Gloria Buzau együttesét győzték le 3–1-re. A ZTE góljait Koplárovics Béla, Roguy Meyé, és a próbajátékon lévő svéd-palesztin állampolgárságú középpályás, a 23 esztendős Imad Zatara szerezte. „Keményen dolgozunk, de nincs okom a panaszra, hiszen a futballistáim becsülettel teszik a dolgukat – számolt be a tapasztalatairól Szlavko Petrovics. – Odahaza a játékosok erőnléti felkészítésére helyeztük a hangsúlyt, itt Törökországban a gárda taktikáján kell csiszolnunk. Nem kellett csalódnom román ellenfeleink ellen, a sok munka meglátszik csapatom játékán. ”Még az sem okozott fennakadást, hogy a zalaiaknak új szálláshely után kellett nézniük, amiért több hiányossággal szembesültek. Hogy csak egyet említsünk: az előző hotel szobáiban rettenetesen hideg volt.

Legfrissebb hírek

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
12 perce

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
19 perce

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
34 perce

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
1 órája

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
1 órája

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik