KSI: három évtized dzsudogiban

2008.01.24. 23:20
Címkék

Harminc esztendő – megannyi érmes helyezés. Kerek évfordulóhoz érkezett a KSI SE dzsúdószakosztálya, a hazai utánpótlás egyik fellegvára. Az 1978-ban alakult fővárosi bázis a tavalyi évben sikert sikerre halmozva ért a csúcsra, a fiatalok dobogós és pontszerző helyezései röpítették az egyesületi rangsor élére. A kezdetben a birkózást és a súlyemelést is befogadó gárda 1985-ben szakosodott a cselgáncsra. A KSI-s dzsúdokák szakvezetője kezdettől fogva dr. Hetényi Antal, akit sportszakmai és pedagógiai nevelő munkája mellett az 1972-es müncheni olimpián elért ötödik helyéért is méltán tisztelnek tanítványai.

„Tavaly értünk a csúcsra – kezdte a szakosztályvezető. – A fiatalok világversenyeken elért dobogós és pontszerző helyezései eredményeként 135 klub közül mi végeztünk az egyesületi rangsor élén. Utánpótlás versenyzőinkkel majdnem négyezer ponttal a paksiakat előztük meg, illetve az őket szorosan követő BHSE-t. A sikerekben a hölgyek domináltak, akik a 13 118 pontból 9622-t gyűjtöttek. A kétszeres Európa-bajnok Maros Barbarát a belgrádi európai ifjúsági olimpiai fesztivál legjobb női versenyzőjének választották, majd itthon ő lett az év ifjúsági női dzsúdósa. Szilágyi László junior Európa-bajnok és vb-harmadik lett, Joó István és Szemán Gergely ifjúsági Ebbronzérmes, a hölgyek között pedig az utóbbi néhány esztendőben ifi, junior és U23-as Eb-bronzérmével Joó Abigél mutatott egyenletes, kimagasló teljesítményt. A harminc év alattiaknál összesen tíz edző irányította a munkát. Ma – mellettem – Pánczél Gábor, Preiszler Gábor, Horváth István és Szombat Attila okítja a fiatalokat. Tanítványaink 1995 óta hozzák a nemzetközileg is elismert eredményeket, 2001-óta pedig a Héraklészprogram utánpótláskeretének legjavát adják. Fiataljainkkal junior-vb- és Eb-érmek megszerzésére törekszünk, Maros Barbit és Joó Abigélt pedig már a londoni olimpiára hangoljuk” – összegzett dr. Hetényi Antal.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
1 órája

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
1 órája

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
1 órája

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
2 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
2 órája