Rendkívüli züllés

Kisteleki István megbukott. Nem először, és ha így folytatja, nem utoljára. Fájdalom, folytatja, ráadásul – kétségünk se legyen felőle – ugyanúgy, ahogy eddig. Pedig felállhatott volna nem egyszer, nem kétszer. Mondjuk akkor, amikor Magyarország (és Horvátország) tuti befutóként beharangozott Európa-bajnoki pályázatát egyetlen szavazatra sem méltatta az Európai Labdarúgó-szövetség, vagy amikor az általa irányított magyar labdarúgás minden idők leggyalázatosabb „eredményét” érte el azzal, hogy a válogatott hatodikként zárta az Eb-selejtezősorozatot, vagy éppen kedden, amikor egyrészt – ismételten – megbízták Várhidi Pétert a nemzeti együttes vezetésével, másrészt – újfent – kiderült az elnökről, hogy nem szavahihető.

Az elnökségi ülést követően tudniillik azzal állt az újságírók elé, hogy Várhidi Péter volt az egyetlen jelöltje, akit a szövetségi kapitányi posztra javasolt. Állította ezt azt követően, hogy heteken át mást sem hallottunk tőle, mint hogy külföldi szakembert akar látni a válogatott élén… Hovatovább egy televíziós adásban azt is kijelentette, hogy vereségnek tekintené, ha a Willy Foggot megszégyenítő utazásai és tárgyalásai után Várhidi Péter maradna.

A rendkívüli elnökségi ülés (avagy züllés) végeredménye ismert: az új kapitány nem más, mint a régi. Hogy Kisteleki István megint kudarcot vallott? Ugyan már… Sőt ma már ő az az ember, akinek köszönhetően „…Várhidi Péter lehet az első olyan magyar szakember, akinek tudatosan felépítjük a karrierjét. A szövetség pénzén nyelvet tanulhat, továbbképzéseken vehet részt, szakmai útra utazhat Németországba…”

Hogy a szokásos nyálas duma érthetőbb legyen: a néhol már Bábhidiként emlegetett trénert „kilóra megvette”. Persze az az edző is megérdemli a sorsát, aki, hiába alázzák meg többször is, újra és újra hajlandó Kisteleki István tenyerébe csapni. Botrányos, szánalmas, egyben tipikusan magyaros ez a történet. Habár mit is várunk, amikor hiteltelen emberek kezében van a döntés, amikor azt kell feltételeznünk, hogy ha valaki mond valamit, annak az ellenkezője igaz. Holott Kisteleki István egy őszinte szóval jóvátehetne sok mindent: „Lemondok.” De erről mondjunk le. Különben is: senki sem hinne neki.