Edzésről a kórházba

2008.01.22. 23:40
Címkék

Rájár a rúd a Porecsben edző táborozó BFC Siófokra. A legrosszabbul Tusori Richárd járt, aki tegnap reggel előbb hasi fájdalomra panaszkodott, majd a pulai kórházba szállították, ahol közölték a diagnózist: vakbélgyulladás. A játékos azonnal Siófok felé vette az irányt, mivel sürgős műtétre lesz szüksége. Fülöp Zoltán, a klub házi gólkirálya is elhagyta az edzőtábort, neki a lábfejével vannak gondjai, a futás és az ugrás nem okoz számára nehézséget, ám ha labdába rúg, jelentkezik a fájdalom. A sérültek sora ezzel nem ért véget, a tesztelésre érkezett belső védő, Dejan Popovics is kidőlt a sorból, pedig a Cibalia elleni edzőmérkőzésen remek teljesítményt nyújtott.

Sérülést szenvedett Zabos Attila Kassán, a Nyíregyháza Spartacus idei első edzőmérkőzésén. A találkozó 13. percében ártalmatlan szituációban egy átadást követően a nyíregyháziak középpályása a térdéhez kapott, majd rögtön cserét kért. Zabos Attila elmondta, letapadt a lába egy passznál, majd egy reccsenést hallott.

„Attól tartok, nagy a baj – mondta Zabos Attila. – Félek, elszakadt a térdszalag, ráadásul a jobb lábammal már korábban is voltak problémáim, de bízom benne, hogy ezúttal talán mégsem lesz olyan súlyos a sérülésem.”

A mérkőzés egyébként szikrázóan kemény összecsapást hozott, s bizony egy-egy pofon is elcsattant, emiatt aztán inkább dulakodás, mint futball jellemezte az egyébként barátságosnak meghirdetett találkozót.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája