A harc után fizetnek

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2008.01.10. 01:01
Címkék
Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén első fokon hat büntetőpont levonásával sújtotta az MTK Budapestet. Az indoklás szerint a klub Németh Krisztián és Simon András Liverpoolba eladásakor elmulasztotta rögzíteni, melyik fél állja a transzfer után a szövetségnek járó összeget. A kék-fehérek fellebbeztek a határozat ellen.

Az ősz folyamán csak egyet len csapatnak sikerült győznie az MTK Budapest ellen – a bajnokságban második helyezett Honvéd október elsején 2–1-re nyert a Hungária körúton –, így túlzott meglepetést nem jelent, hogy a Garami József irányította csapat az első helyről várja a folytatást. A tizenöt mérkőzésen megszerzett 34 pont, a legtöbb rúgott (38) és legkevesebb kapott (13) gól azt sejteti, hasonlóan sikeres tavasz esetén aranyérem is kerülhet a labdarúgók nyakába. Igaz, a vágyakból aligha lesz valóság, ha az együttes egyetlen bajnoki meccset sem játszva, már a téli felkészülés után hatpontos mínusszal jön ki... Az MLSZ fegyelmi bizottságának keddi döntése ugyanis azzal fenyegeti a listavezetőt, hogy a tavaszi folytatás előtt kétszer annyi pontot bukhat, mint veszített azon a bizonyos kispestiek elleni találkozón. Sarkosan fogalmazva: amenynyiben a testület „belelendül”, erősebbnek tűnik, mint mondjuk a DVSC, az Újpest vagy éppen a Kaposvár támadójátéka...

De miképpen rendelkezik ebben a kérdésben a sporttörvény?

A jogszabály 11. pontjának 3. pontja úgy fogalmaz: amikor két csapat üzletet köt egymással, akkor (hacsak különmegállapodás nem jelöli) a vevő sportszervezet a vételár egy százalékát a sportági szakszövetségnek (MLSZ), négy százalékát pedig az utánpótlást támogató sportszövetségi alapba köteles befizetni.

Nem lehet kérdéses, hogy Németh Krisztián és Simon András esetében melyik klub a vevő. A Liverpool. Ám mert a magyar sporttörvény nem kötelezhet országhatáron túli klubot a fizetésre, az MLSZ 2006 novemberében hozott egy határozatot: amennyiben magyar csapat külföldre adja el valamelyik játékosát, rögzíteni kell, melyik félre hárul a befizetés kötelezettsége.

Ez tehát a helyzet, és mert ez a passzus hiányzik az MTK és a Liverpool megállapodásából, ezért a fegyelmi bizottság szigora.

Csakhogy...

Mi van akkor, ha egy klubnál úgy vélekednek (amúgy minden bizonnyal joggal...), a sporttörvényben leírtak a mérvadóak, azok nagyobb súllyal esnek latba, mint egy MLSZ-határozat? Az MTK-nál azt mondják, ők nem a fizetési kötelezettség alól akarnak kibújni. Azonban ez jogi ügy, amely bizonyosan nem zárul le néhány napon belül. A két fél jogászainak alaposan körbe kell járniuk a kérdést, és ha a jogerős határozat is az MTK Budapest fizetési kötelezettségét állapítja meg, akkor a klub fizet. De csakis akkor.

Amúgy a listavezető elöljárói három megoldás közül választhattak a fegyelmi bizottság határozatának ismeretében. Elfogadják azt, vagyis elismerik fizetési kötelezettségüket, kérhették volna postán a döntésről szóló papírt, aztán napokig nem veszik át (ezzel időt nyernek), vagy pedig fellebeznek. Ők ez utóbbi mellett határoztak, vagyis már kedden jelezték, másodfokra viszik az ügyet.

A következő lépés tehát most a jogászoké, és szerény becslések szerint is hetekbe telik, mire jogerős döntés születik.

Meglehet, a kék-fehérek riválisai kedd óta abban reménykednek, hogy az éllovas megszerzett pontjaiból hat eltűnik majd a tavasz folyamán. Ezt az MTK-nál lehetetlennek tartják, mondván, kétféle forgatókönyv létezhet. Egy: a klubnak van igaza, és akkor nincs miről beszélni, kettő: a jogerős döntés szerint fizetniük kell.

Akkor pedig fizetnek, a pontjaik pedig megmaradnak...

Legfrissebb hírek

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
1 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
18 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
24 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
26 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
50 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik