Marasztalják a csatárt

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2008.01.06. 23:10
Címkék
Reggel nyolc órakor hivatalosan is új korszak kezdődik Székesfehérváron: ekkor találkozik Garancsi István tulajdonos és Disztl László vezetőedző a játékosokkal. Marijan Vlak utódja nem akarja elengedni a csapat kulcsembereit, ám Sitku Illés elsősorban külf ö l d i s z e r z ő d é s b e n gondolkozik.

Hétfő reggel új időszámítás kezdődhet a székesfehérvári labdarúgás életében. A feltételes mód azért indokolt, mert a tartozások még nem tűntek el, bár a decemberben a Fehérvár FC-ben többségi tulajdonrészt vásároló Futball Invest 2007 Zrt. már az első percben meghirdette a klub konszolidációját, valamint a szakmai és erkölcsi megtisztulást.

Garancsi István tulajdonos reggel nyolc órára hívta össze a csapatot, ugyanis akkor mutatják be (már akinek be kell mutatni a Videoton korábbi válogatott hátvédjét és edzőjét) Marijan Vlak utódját. Disztl László lapunk vasárnapi számában arról beszélt, hogy hosszú távú célokat tűz ki az új vezetőség, amely azt szeretné, hogy Székesfehérváron versenyképes, a bajnoki címre esélyes együttes alakuljon. Az új vezetőedző az idei szezonban még megelégedne az ötödik hellyel, ám a 2008–2009-es évadra az első helyet célozná meg. Várhatóan ezt közli majd reggel a fehérvári öltözőben is. Disztl László elmondta, hogy nem érdekli, ha bármelyik meghatározó labdarúgónak külföldi ajánlata van, mert ő mindenkire számít, aki segíthet a tervek megvalósításában, és ha rajta múlik, senkit sem enged el.

„Nem olvastam az ominózus interjút, de világos, hogy egy edző, akinek merész céljai vannak, ragaszkodik a játékosaihoz – mondta Sitku Illés, aki az egyik legkapósabb futballistája a Fehérvár jelenlegi keretének, és most is több külföldi ajánlata van. – Azt viszont nem hiszem, hogy a vezetők ne vennének fontolóra egy-egy jó ajánlatot. Örülök, ha végre rendeződnek a dolgok a klubnál, és remélem, valóra válnak az álmok is, akár velem, akár nélkülem.”

Az öt találattal házi gólkirály Sitku Illés ezzel arra célzott, hogy adott esetben ő is azok közé tartozhat, akik akár már a télen elhagyják a csapatot.

„Ha jó, esetleg visszautasíthatatlan ajánlatot kap a klub, és nekem is megfelel, akkor aligha maradok – fogalmazott az egyszeres válogatott támadó. – Horvát menedzserem konkrét megkeresésről még nem értesített, de magam is hallottam, hogy orosz, osztrák és német csapatokról van szó az esetemben. Oroszországba nem szívesen mennék, számomra sokkal vonzóbb Ausztria vagy Németország. Mindenki megértheti, hogy adott esetben nem akarok kihagyni egy olyan lehetőséget, amellyel nemcsak a klubom, hanem én is jól járok. Az elsődleges célom az, hogy külfödre szerződjem.”

Egyenes beszéd, amit majd nyilván tisztázniuk kell az érintetteknek, ugyanis Disztl László – már utaltunk rá – hallani sem akar a legjobbak elengedéséről.

A játékosokon, az új edző bemutatásán és a célok meghatározásán túl természetesen a pénz is téma lesz a fehérvári öltözőben kora reggel. Mivel a Fehérvár FC-nek továbbra is rengeteg az adóssága (Sitku Illés például egymaga több millió forintra vár), a futballisták arra számítanak, hogy még az első edzés előtt tisztázzák, kinek mikor és milyen formában törleszt a klub.

Legfrissebb hírek

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 perce

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
1 perce

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
3 perce

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
23 perce

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
1 órája

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
1 órája

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik