Más tempóban játszhat

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2008.01.04. 01:23
Címkék

Karácsony előtt egy hetet töltött el a Leicester csapatánál Bori Gábor, az MTK Budapest labdarúgója. Az egyszeres válogatott középpályás megismerkedett a Championshipben pillanatnyilag 21. helyen álló klub körülményeivel, játékosaival, majd úgy jött haza, hogy reménykedhetett: a vizitálásból szerződéskötés lesz. A labdarúgó csütörtökön annak rendje és módja szerint megjelent az MTK idei első tréningjén, majd a gyakorlás kezdete előtt közölte edzőjével, Garami Józseffel: úgy tudja, a két klub nagy vonalakban megegyezett az átigazolásáról.

Milyen érzés volt úgy indulni az edzésre, hogy tudta, rögvest búcsúzik is a játékostársaktól és a szakmai stábtól?

Erről még fogalmam sem volt, amikor elindultam otthonról a tréningre – vágott bele Bori Gábor. – Közvetlenül az edzés előtt hívott a menedzserem, Filipovics Vladan, és elmondta, hogy a két klub hosszú tárgyalások után mármár egyezségre jutott. Este már repülőn ültem, mert pénteken edzés vár rám, és nem kizárt, hogy a szombati, Southampton elleni FA-kupa-találkozón már játéklehetőséget kapok.

Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, jól sikerült az idénye, ám akkor lesz igazán elégedett, ha a télen sikerül külföldre szerződnie. Az aláírás ugyan még nem történt meg, de úgy tűnik, a vágyból valóság lesz...

Eddig a külföldi szerződés volt a célom, most be akarok kerülni a csapatba, és úgy szeretnék teljesíteni, hogy a féléves kölcsönszerződés lejárta után a Leicester éljen opciós jogával. Nem számítottam rá, hogy ennyire felgyorsulnak az események, de örülök a fejleményeknek.

Nem sajnálja, hogy a Sunderlandhez visszarendelt Fülöp Márton nem tudja támogatni a beilleszkedésében?

Fülöp Márton rengeteget segített, amikor decemberben Angliában voltam, de nem tartok a beilleszkedés nehézségeitől. Úgy tudom, Laczkó Zsolt is itt folytatja pályafutását, őt hozzám hasonlóan fél évre veszi kölcsön a klub. Angliában ez bevetett szokás, korábban több honfitársam is ilyen szerződést kötött. Érthető, ha a klubok nem akarnak látatlanban sok pénzt kiadni.

Már van némi összehasonlítási alapja, mi a különbség a magyar és az ottani tréning között.

Az edzések felépítése hasonló, mint nálunk, de az iram teljesen más. A Championship Európa hatodik legerősebb bajnoksága, mindent elkövetek, hogy megragadjak. Amikor az ősszel beszéltem Várhidi Péterrel, a kapitány elmondta, hogy jó futballistának tart, de elsősorban a külföldön játszókkal számol. Ha úgy vesszük, ez a fél év számomra próbajáték, azaz ha sikerül bizonyítanom, újabb szerződést kaphatok, ráadásul bekerülhetek a válogatottba is.

Átgondolta már, hogy bár teljesült élete álma, bajnoki címre esélyes együttest kell elhagynia érte?

Tavaly is hasonló volt az őszi helyzet, akkor azonban lemaradtunk az aranyéremről. Az MTK nélkülem is erős csapat, és viszszajött a hollandoktól Hrepka Ádám is. Nem hiszem, hogy távozásom gondot okozhat.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
21 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
22 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón

Úszás
27 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
44 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
46 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
1 órája