Temetői hangulat az MU-nál

2008.01.02. 23:26
Címkék

Hiába kezdte győzelemmel az évet a Manchester United, Sir Alex Ferguson, a csapat menedzsere úgy fogalmazott, hogy kedden „temetői hangulatban” zajlott a gárda Birmingham elleni bajnokija. A hazaiak argentin légiósuk, Carlos Tévez góljának köszönhetően 1–0-ra győztek (a nyerőembert azonban a második félidőben le kellett cserélni, mert megsérült a bokája, így nem valószínű, hogy pályára léphet a szombati, Aston Villa elleni FA-kupa-meccsen). A 66 éves szakember azonban nem örült felhőtlenül a sikernek, mivel szerinte az összecsapásra kilátogató hetvenötezer néző nem támogatta eléggé az együttest. „Eddig még egyik hazai meccsünkön sem volt ekkora csend, mintha egy temetőben játszottunk volna kedden – kezdte a menedzser. – Nekünk is szórakoztatnunk kell a nézőket, de néha szükségünk van arra, hogy érezzük a támogatásukat, mivel ez nagy lökést ad a csapatnak.” Érdekesség, hogy hét évvel ezelőtt az akkori csapatkapitány, Roy Keane is élesen bírálta az Old Trafford közönségét.

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
4 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
11 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
11 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
21 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája