Brazil jelölt a listán

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.01.02. 23:26
Címkék
Ugyanott tartunk, mint két évvel ezelőtt. Hivatalosan nincs kapitány, hiszen Várhidi Péternek lejárt a szerződése, és most az ő helyére pályáz(hat)nak a külföldi szakemberek: az MLSZ-be állítólag húsz ajánlás futott be, köztük a brazil edzőé, Carlos Alberto Torresé, aki egyszer már jelentkezett a posztra.

Nem is olyan rossz magyar szövetségi kapitánynak lenni. Legalábbis ezt támasztja alá, hogy a braziloknál elismert edző, Carlos Alberto Torres immár második alkalommal pályázza meg ezt a pozíciót. A korábbi brazil világbajnokot – 1970-ben részese volt csapata mexikói diadalának – már két évvel ezelőtt, a német Lothar Matthäus távozása után is összehozták a magyar szövetséggel, s nincs ez másképp most sem, amikor még nem tudni, hogy meghosszabbítják-e Várhidi Péter december 31-én lejárt szerződését.

Állítólag a korábbi védő menedzsere, Joe Borbély már Budapesten van, és a héten találkozik az MLSZ képviselőivel. Carlos Alberto Torres legutóbb a Paysandu vezetőedzője volt, ezt megelőzően több brazil klubnál is dolgozott, többek között a Corinthiansnál és a Fluminensénél is. A szövetségi kapitány szerepköre sem ismeretlen számára, mivel korábban Omán, Nigéria és Azerbajdzsán nemzeti együtteseit is irányította.

A hírrel kapcsolatban megkerestük Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökét is, ám ő nem kívánt nyilatkozni ebben az ügyben. Annyit azért elárult, hogy január 15-e után, amikor a tervek szerint az MLSZ elnökségi ülésén eldöntik, ki lesz a kapitány, hosszan sorolja majd azok neveit, akik a magyar válogatott élére szerettek volna állni. Az elnök elmondása szerint mintegy húszan szerepelnek már ezen a listán, de a neveket nem árulta el...

A helyzet kísértetiesen hasonlít a 2006 januárihoz, amikor a világ minden pontjáról voltak (ön)jelölt edzők, akik szívesen betöltötték volna ezt a pozíciót. Akkor – csak a külföldieket említve – az angol John Gregory, a baszk Xabier Azkargorta Uriarte, a holland Arie Haan, a horvát Miroslav Blazevic és két német szakember, Berti Vogts, valamint Uwe Rapolder neve szerepelt a listán, majd ezt követően lett kapitány Bozsik Péter.

Kisteleki István nem akart beszélni Bölöni László esetleges szerepvállalásáról sem. A kiváló erdélyi szakember szerdai lapunkban arról nyilatkozott, szívesen folytatná az egyeztetéseket az MLSZ első emberével.

A jelenlegi helyzetben talán Bölöni László az egyetlen kivétel, hiszen őt a szövetség kereste meg, míg a többi edző közvetítők útján találta meg az MLSZ-t.

Kérdés persze, miért lehet jó egy-egy tekintélyes szakembernek, ha nálunk vállal munkát. Természetesen csak azok próbálkoznak, akiknek nincs csapatuk, ám nem akarnak kikerülni a nemzetközi labdarúgóéletből, egyfajta ugródeszkaként tekintenek a magyar kapitányi posztra. Ugyanakkor azt sem feledhetjük el, hogy sok tehetséges játékos szerepel most a válogatottban, akiket jó befektetés menedzselni, másképpen mondva, szerepeltetni a válogatottban.

A legfontosabb és talán legnehezebben megoldható kérdés: miből finanszírozná a magyar szövetség egy külföldi szakember jövedelmét. Az MLSZ-nek a jelenleginél sokkal jelentősebb bevételeket kellene elérnie ahhoz, hogy a szakmában magasabban jegyzett kapitánya legyen, mint Várhidi Péter.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
18 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
22 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
22 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
39 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
44 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
45 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
52 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik