Ha hiszünk a babonának, amely szerint amit az ember január első napján csinál, azt teszi majd az egész új esztendőben is, akkor Szávay Ágnesnek legalább ennyiben szerencséje volt: a 19 esztendős teniszező ugyanis egyesben vereséggel kezdte a 2008-as idényt, de még az óévben, Szilveszter napján kapott ki a Gold Coast-i 175 ezer dolláros WTAviadalon.
Pedig az előjelek kedvezőek voltak számára: a nyolcadik helyen kiemelt, világranglistán 20. magyar lány eredeti ellenfele, az ukrán Julija Vakulenko (32. a rangsorban) visszalépett a viadaltól, helyette a selejtező során a második fordulóban elbukó, ugyancsak ukrán Julijana Fedak (123.) került szerencsés vesztesként Szávay útjába. Márpedig a magyar lány tavaly március óta nem kapott ki az első ötvenen kívüli teniszezőtől…
Most azonban igen.
Pedig jól is kezdett a Vasas játékosa: az első szettben 3:2nél már brékelőnybe került, és bár a 24 esztendős ukrán ekkor még egyenlített, több momentuma már annak ellenére sem volt az első felvonásban, hogy kedvencünk nem adogadott valami fényesen, első szerváinak a felét sem ütötte be.
A második játszmára Fedak hihetetlenül feljavult, és 4:0-s előnyhöz is jutott, de a hátrányban sokszor újítani tudó Szávay most is összekapta magát, és 5:5-nél már egyenlített. Következő adogatójátékát azonban elbukta, és végül a szett is kicsúszott a kezéből.
De a feketeleves csak a harmadik felvonásban jött. A soltvadkerti lány ebben a szakaszban mindössze 30 százalékkal ütötte be első szerváit, Fedak – aki maga sem teniszezett fenomenálisan – pedig kihasználta a lehetőséget: háromszor is elvette a magyar lány adogatójátékát. Ennek eredményeképpen Szávaynak 5:1 után már nem volt esélye fordítani, és végül 6:2-re bukta el a döntő szettet.
Nem a magyar teniszező búcsúja volt az egyetlen meglepetés a Gold Coast-i viadalon: a második helyen kiemelt orosz Nadja Petrovát az olasz Tathiana Garbin győzte le már a nyitó körben, és a hetedikként rangsorolt osztrák Sybille Bammer is búcsúzni kényszerült a kínai Li Na ellen.
A Szávayt legyőző Fedak sem élvezhette sokáig a siker ízét, hiszen a második fordulóban a fehérorosz Viktorija Azarenka már hozta ellene a papírformát, és két sima szettben búcsúztatta.
Szávay párosban még kiköszörülheti a csorbát: szerdán az orosz Dinara Szafina oldalán lép pályára a negyeddöntőben két orosz, Petrova és Jelena Vesznyina ellen.
Eredmények a 11. oldalon