Balogh Béla lelkes tanuló, de azért játszani is szeretne

2008.01.02. 23:26
Címkék

Balogh Béla angliai pályafutását szerencsétlen időben jött sérülések nehezítették. Noha a kilencszeres válogatott védő többször bekerült a Colchester United kezdőcsapatába, mégsem tudott megragadni a gárdában.

„Úgy nagyon nehéz bejátszani magát a védelembe a hátvédnek, ha egy meccset játszik, aztán a következő találkozón kimarad sérülés miatt – mondta Teddy Sheringham csapattársa, Balogh Béla. – Persze az angol stílust is időbe telik elsajátítani, hiszen itt az edzéseken sem lehet pepecselni a labdával. A bajnokin pedig alig látni olyat, hogy a hátvédek paszszokkal hozzák fel a labdát, mert itt az azonnali előrejátékot erőltetik, és a védők megpróbálják egyből helyzetbe hozni a csatárokat.”

A december 30-án 23. születésnapját ünneplő labdarúgónak a sajátos angol futball mellett a helyi életritmust is fel kellett vennie, és – mint azt Teddy Sheringam is javasolta – törekednie kell a tökéletes kommunikációra.

„Minden hétköznap magántanárral tanulom a nyelvet, és a televízióműsorokat is feliratozva nézem, hogy az olvasással is szokjam az angolt. Az élet egyébként sokkal nyugodtabb itt, mint otthon, csak a futballra kell koncentrálnom. Noha a csapattársakkal jóban vagyok, és például Teddy Sheringham is nagyon segítőkész és közvetlen velem, az igazi barátaim otthon vannak. Ezért is adott erőt a karácsonyi időszak, hiszen előbb édesapám töltött nálam néhány napot, majd a barátnőm látogatott meg. Persze nagyon remélem, ha az új évben Colchesterbe jön egy ismerősöm, végre a futballpályán is lát majd.”

Legfrissebb hírek

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
5 perce

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
7 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
7 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
7 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
7 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
8 órája