Odafigyelnek a részletekre is

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.12.10. 23:52
Címkék

Újpesten a tavaszról előrehozott három Ligakupa-mérkőzésen szerepet kapott az ősszel a Nyíregyházában játszó, romániai Moldovan Tibor: a támadó minden találkozón gólt szerzett, s próbajátékával kapcsolatban a vezetőedző, Urbányi István is elégedetten nyilatkozott.

„Jó benyomást tett ránk Moldovan Tibor, de körültekintően kell eljárnunk az új igazolásokkal kapcsolatban, így mindent alaposan megvizsgálunk, figyelünk a részletekre – mondta Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Meg kell vizsgálnunk, hogy a csatár megfelel-e az elképzeléseinknek. Ugyanez igaz a német második ligás Augsburgból hívott osztrák Patrick Pircherre is. A kétszeres válogatott, jó felépítésű védőt szerettük volna a Vasas elleni meccsünkön tesztelni, de a klubja nem engedte el, mert vasárnap bajnokit játszott. Róla is sok információt kívánunk szerezni, és a sorsáról csak akkor döntünk, ha teljes a kép.”

Információink szerint a délkoreai Li Do Kvon és a trinidadi Densill Theobald a téli szabadsága után már nem Újpesten készül, s Füzi Ákos is új csapatot kereshet magának.

„Beszélgettem Sallói Istvánnal, és úgy tűnik, nem Újpesten folytatom – mondta Füzi Ákos. – Több sérülésem is volt az elmúlt évben, de a legutóbbi műtétem után már rendben van a térdem. Amennyiben nem kapok megfelelő ajánlatot, el kell gondolkodnom azon is, hogy befejezzem-e a futballt.”

Legfrissebb hírek

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
30 perce

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
47 perce

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
57 perce

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
1 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
1 órája

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
1 órája

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
2 órája