Jó ötlet után rossz kivitelezés

KECSKÉS ISTVÁN, LIPCSEI ÁRPÁDKECSKÉS ISTVÁN, LIPCSEI ÁRPÁD
2007.12.09. 23:14
Címkék
A tavaszról előrehozott három fordulóval véget ért a Ligakupa „őszi” idénye. Az első alkalommal kiírt sorozat nem volt rossz ötlet, ám egyelőre nagyon messze van a tökéletestől. Maradjunk annyiban: a szurkolók, a játékosok és a klubvezetők sincsenek oda érte.

Úgy tetszik, jelenlegi formájában nem érte el célját a Ligakupa megrendezése, pedig kifejezetten hasznos lehetne a sorozat. A versengést azért írta ki az MLSZ, hogy a csapatok több tétmeccset játsszanak, olyan labdarúgók is szerepet kaphassanak, akik a bajnokságban nem férnek be a kezdőbe. A Ligakupa már a tavaszi sorozat őszi rajtja előtt átesett egy „ráncfelvarráson”, hiszen a próbajátékon lévő futballisták is szerepelhetnek a meccseken – igaz, ettől nem lett sokkal jobb a helyzet. A szurkolókat nem foglalkoztatja a sorozat, és a csapatok némelyike sem veszi komolyan. Az alábbiakban pontokba szedtük, mi mit is látunk a Ligakupa legnagyobb hibájának.

1. Előfordult, hogy ötven néző volt egy meccsen

Szombaton 2900 néző érezte úgy, hogy két órát áldoz kedvenc csapatára. Ennyien voltak a nyolc Ligakupa-találkozón – nem átlagban, összesen… A nézőcsúcs a Vasas–Újpest és a ZTE–Tatabánya meccsen volt, mindkét helyszínen 800 fanatikus váltott jegyet. Más kérdés, hogy ők jártak a legjobban, mert ezeken a meccseken összesen 14 gól esett. A drukkerek nemcsak azért maradnak távol a lelátóktól, mert nem kíváncsiak csapatuk tartaléksorának mecscsére, hanem azért is, mert olykor lehetetlen időpontban rendezik a találkozókat. A múlt szerdai forduló kezdési időpontjai világossá tették, ezt a sorozatot nem a szurkolóknak találták ki: a nyolc meccsből hat kezdődött egy órakor, vagyis munkaidőben. A Fehérvár még ennél is bátrabb volt, első tavaszi meccsét péntek


folytatás...
Legfrissebb hírek

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
4 perce

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőtt keretébe

Kézilabda
11 perce

Nem futott még ilyen melegben, bulifutássá vált a Daráló

Csupasport
21 perce

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
32 perce

Erste Liga: ponterős csatárt igazolt a DVTK és a DEAC

Jégkorong
52 perce

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
1 órája

Ferenczy Károly, a futballista

Népsport
1 órája

Történelmi magyar bronzérem a görkorcsolya Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája