Újra a Renault-nál

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.12.07. 23:33
Címkék
A spanyol sajtó szerint nemcsak megegyezett a Renaultval, hanem már alá is írt Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok kétéves szerződést kötött, de ha úgy adódik, egy év után a Ferrari szolgálatába állhat.

Miután a Renault semmiféle büntetést nem kapott a Nemzetközi Automobil-szövetségtől (FIA) az úgynevezett kémügyben, az utolsó kérdőjel is kiegyenesedett, azaz Fernando Alonso szabadon dönthetett arról, hova igazol. A spanyol sajtó szerint nemcsak döntött, hanem már alá is írt. Természetesen a Renault-hoz – igaz, feltételekkel.

Merthogy a helyzet csak látszólag változott nagyot. Alonso ugyanis tartja magát ahhoz, hogy 2009-ben a Ferrari pilótája akar lenni, ezért egy plusz egy éves szerződést kötött a Renault-val, ami elsőre meglepő, hiszen úgy tűnt, Carlos Ghosn, a francia gyár vezérigazgatója csak hosszú távra hajlandó megállapodni. Ám Flavio Briatore meggyőzte a nagyfőnököt, hogy Alonso bármilyen rövid időre is jó igazolás. Ennek bizonyítására elég a 2005-ös és 2006-os világbajnoki címet felhozni.

A spanyol As napilap szerint a nagy bejelentésre hétfőn kerül sor. A vezérigazgatóból egyébként a hírek szerint Briatore további eurómilliókat sajtolt ki Alonso számára, akinek elsőre tízet ajánlott Ghosn, holott a McLaren huszonnégyet fizetett neki az idén.

Alonso viszont bizonyos szempontból kényszerpályán volt (gyakorlatilag a Red Bull vagy a Renault között választhatott), ráadásul a fejlemények már nem csak rajta múltak. Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa nem volt hajlandó igent mondani Alonso egyéves szerződésére, és egyik pilótáját sem akarta félreállítani – az ezzel járó vigaszdíjakra is gondolva –, és nemcsak ez szólt a Milton Keynes-i istálló ellen, hanem az autói megbízhatatlansága is.

Így maradt a Renault, amelylyel Alonso állítólag már a múlt héten megegyezett, ám Briatore hiába tudta meg Max Mosleytól, az FIA elnökétől, hogy nem büntetik majd meg a csapatot, a spanyol pilóta biztosra ment, megvárta a hivatalos ítélethirdetést.

Ezen is túl vagyunk, úgyhogy helyére került a puzzle egyik fontos darabja. A Renault jelenlegi versenyzője, Heikki Kovalainen valószínűleg Lewis Hamilton mellett köt ki, erre enged következtetni minapi kijelentése: nem aggódik a jövője miatt, ha a Renault-nak nem kell, van egy zsíros ajánlata. Alonso társa pedig minden bizonnyal Nelsinho Piquet lesz, ám nem úgy, mint Hamilton: a brazil egyértelműen csak második számú pilóta lehet.

Búsulnia azonban így sem kell: ha minden Alonso elképzelései szerint alakul, 2009-ben ő lehet az első számú sofőr a Renault-nál…

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája